F1 - MÉGSEM ZANDVOORTBAN TÉRHET VISSZA A HOLLAND NAGYDÍJ?

gammaracingday-20150802-jb1_4989.jpg

Az asseni pályát mindössze néhány apró módosítás választja el attól, hogy az FIA-tól megkapja az 1-es számú pályalicenszet.

A Holland Nagydíj nem lenne már új keletű a Forma-1-ben, ugyanis 1952 és 1985 között rendre ellátogatott a száguldó cirkusz mezőnye Zandvoortba. Legutóbb akkor merült fel újra a Benelux Államokban lévő országban az újbóli futamrendezés, amikor Max Verstappen szinte berobbant az autóversenyzés királykategóriájába - miatta, pontosabban a lelkesen szurkoló honfitársai miatt volt abszolút teltház az előző két évben a Belga Nagydíjon. Sőt, az idén visszatérő Hockenheimring is arról számolt be, hogy a holland Red Bull-pilóta hatására növekedett a jegyeladások száma.

A potenciális helyszín Zandvoort lett volna eredetileg, ám kiderült, hogy radikális korszerűsítő módosítások lenne szükség ahhoz, hogy újra futamot rendezhessenek ottan. Ellenben az Assen TT-vel, ahol épp a múlt héten tett látogatást pályavizsgálat céljából Charlie Whiting. Ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség versenyigazgatója nagyon elégedett volt az ott látottakkal - többek között a számítógépes szimulációk is remek eredményeket hoztak. Mindennek fényében Whiting megállapította, hogy mindössze új rázókövekre, szalagkorlátokra, illetve  néhány kanyarban Tecpro-védőfalak telepítésére lenne szükség ahhoz, hogy a pálya megkaphassa a Forma-1-es futam rendezésére feljogosító, 1-es számú pályalicenszet.

1955-ben építették a jelenleg 4555 méter hosszú TT Circuit Assent, de csak 1992-ben nyerte el az állandó vonalvezetését. Elsősorban MotoGP- és Superbike-futamoknak ad otthont a pálya, de korábban például a Champ Car mezőnye is versenyzett rajta.

Fotó: racesport.nl

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9113606193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása