A motorsport.com értesülései szerint újabb fordulat következhet be a Williams csapatánál megmaradt, egyetlenegy 2018-as ülésért vívott hajszában - mégsem térhet vissza Robert Kubica?
Immár hetek óta az a téma a nemzetközi sajtóban, hogy ki lesz Lance Stroll csapattársa a Williamsnél 2018-ban. Néhány héttel ezelőtt még bőven volt jó néhány opciók, de a legfrissebb jelek szerint Sergey Sirotkin és Robert Kubica küzdhetnek meg a pozícióért, akik egyébként pályára vitték a grove-i alakulat 2017-es versenygépét a Forma-1-es szezon utáni gyakorláson, Abu Dhabiban. A gyakorlások után a nagy múlttal bíró gárda elégedett nyilatkozott a 2011-es ralibalesete után visszatérni készülő lengyel pilótáról, illetve a visszajelzéseiről és a teljesítményéről.
S noha korábban a csapat képviselői több alkalommal is lenyilatkozták azt, hogy teljesítmény alapján fognak versenyzőt választani 2018-ra, úgy néz ki, hogy azért a pénz is komoly tényezőt játszik a döntésben. Ugyanis a motorsport.com nemrég arról számolt be, hogy Stroll kollégája Sirotkin lehet, miután az őt támogató SMP Bank 15 millió eurót lenne hajlandó fizetni az ülésért. A 22 éves versenyző idén a Renault teszt- és tartalékversenyzője volt.

A hírek szerint a tárgyalások már előrehaladott állapotban vannak, igaz, a szerződést még nem került aláírásra. Amennyiben nem jön létre a Williams-Sirotkin frigy, Grove-ban egy másik orosz pilóta, a Red Bull családjából kiebrudalt Daniil Kvyat, a GP3 2013-as bajnoka lenne a "B"-terv. Mindezzel pedig nagyon úgy fest a helyzet, hogy Kubica hoppon marad és a visszatéréssel kapcsolatos álmai szertefoszlottak, hasonlóan Paul di Restához, aki az idei Magyar Nagydíjon Felipe Massát helyettesítette.
A Williams nem reagált a frissen napvilágot látott információkra, és egyelőre az is tisztázatlan, hogy mikor várható a második versenyző kilétének felfedése.
Fotó: Williams Martini Racing / Facebook
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
0rdas 2017.12.16. 13:35:36
Kováts Olivér/KO · http://brakingnewsmotorsport.blog.hu 2017.12.16. 15:11:56
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal