GP3 - KARI ELŐSZÖR NYERT
GP3 2017: Abu Dhabi, Első futam

_56i9238_4364458.jpg

Az év végeztével a Red Bull nevelőprogramjából távozó finn versenyző pályafutása első győzelmét aratta a GP3-ban.

George Russell, az ART Grand Prix versenyzője indulhatott a pole pozícióból a 2017-es idény utolsó főversenyén, Abu Dhabiban. A brit bajnokpilóta nagyon keményen védekezett a piros lámpák elalvását követően az Arden International versenyzőjével, Leonardo Pulcinivel szemben, azonban a brit istálló másik pilótája, a harmadik rajtkockából induló Niko Kari kívülről mindkettőt körbeautózta az egyes kanyarban!

Néhány kanyarral később pedig már tisztán a két Arden-versenyző vezette a futamot, ugyanis Pulcini kemény csatában maga mögé utasította Russellt.

Mindeközben valamivel hátrább az ART Grand Prix másik pilótája, Nirei Fukuzumi lassult le, aki emiatt a sorrendben jócskán visszaesett. A japán számára azonban rövidesen sokkal rosszabbul alakultak a dolgok, ugyanis a 8-as és a 9-es kanyarban darálóba ő is belekeveredett a darálóba: nekiment hátulról Giuliano Alesi Tridentjének, amely miatt elveszítette az első vezetőszárnyát. Másodpercekkel később pedig a francia is elveszítette az autója elejét.

Kari és Pulcini azon elkezdtek egy kisebb előnyt kiépíteni a többiekkel szemben, azonban menetelésüket az ötödik körben a virtuális biztonsági autó érvénybe léptetése zavarta meg, amelyre Marcos Siebert miatt volt szükség, ugyanis megállt alatt a Campos Racing autója az 5-ös kanyarnál.

Ezt a fázist Russell ki is használta arra, hogy közelebb lopózzon Pulcinihez. Ennek köszönhetően, amikor megadták a zöld jelzést, a brit megpróbált beszúrni az utolsó előtti kanyarban az olasz mellé, ám a kerékvető megdobta az autóját, így leszaladt az ideális ívről. 

Hamarosan megint a VSC váltotta fel a zöld zászlós jelzést: ezúttal Giuliano Alesi állt meg, a 14-es kanyarnál. Russell ismét megpróbált profitálni ebből a szituációból, ám ezúttal sikeres volt a manővere: amint véget ért a virtuális biztonsági autós fázis, az utolsó kanyarban kívülről körbeautózta Pulcinit, átvéve a második pozíciót.

dpelirnxkaahmlo_1.jpg

Azonban Niko Karit -, akit már csak a szezon végéig támogat a Red Bull - semmi sem tudta megállítani, így a 18 esztendős finn versenyző 2.7 másodperces előnnyel megszerezte első győzelmét a GP3-ban - ezzel idén először nem egy ART-pilóta szelte át elsőként a kockás zászlót egy főfutamon. Russell bejött másodiknak, míg a dobogó legalsó fokára a Jenzer Motorsport indiaija, Arjun Maini állhatott fel, miután Pulcini az utolsó előtti körben kapott defektet.

A Forma-3-as Makaói Nagydíjat a múlt héten megnyerő Daniel Ticktum lett a negyedik, miután kőkemény küzdelemben legyőzte a Trident franciáját, Dorian Boccolaccit, aki mellett a leintésig még Alessio Lorandi (Jenzer Motorsport) és Steijn Schothorst (Arden International) is elment mellette. Antoine Hubert lett a nyolcadik, így a magyar idő szerint vasárnap délelőtt megrendezendő sprintfutamot ő kezdheti meg a pole pozícióból az ART Grand Prix technikájával.

Így könnyen előfordulhat, hogy a francia ellophatja japán csapattársától, Nirei Fukuzumitól, aki csupán a tizenötödik lett. A mai futamot a tizennegyedik pozícióban befejező Aitkent viszont már nem tudja befogni a francia - azonban Fukuzumi egy nagyobb elzárkózással még elorrozhatja a második helyet Aitkentől.

Zárásképpen egy kevésbé objektív kitérés: örömmel tölt el minket valamelyest, hogy Niko Kari nyerte ezt a futamot, ugyanis eléggé sok balszerencse érte őt a 2017-es év folyamán, és így elmondhatjuk magunkról, hogy a nyáron egy GP3-futamgyőztessel készíthettünk interjút!

FRISSÍTÉS: A verseny leintését követően Hubert-t egy 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a versenybírák, amiért a VSC-fázis alatt túllépte a 80 kilométer/órás sebességhatárt. Ezzel Ryan Tveter indulhat majd az élről a vasárnapi versenyen.

A főverseny végeredménye:

gp3_2017_abu_dhabi_r1.jpg

Fotó: GP3 Media | Táblázat: gp3series.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4813377871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása