WTCC - BENNANI NYERTE A NYITÓFUTAMOT, MICHELISZ A FALBAN, DE ÖTÖDIK
WTCC 2017: Makaó, Nyitófutam

15b2b22c4e6a8e93bdc4e7ac524baaa5.jpg

Rajt-cél győzelmet aratott a WTCC makaói nyitóversenyén a Sebastien Loeb Racing versenyzője, Mehdi Bennani. Michelisz Norbi az ötödik helyen zárt, annak ellenére, hogy az utolsó előtti körben pont az ő balesete miatt kellett félbeszakítani a versenyt.

Magyar idő szerint szombaton reggel vette kezdetét a nyitóverseny Makaón, amelyet Mehdi Bennani és Tom Coronel kezdhetett meg az első sorból. A piros lámpák kialvását követően a Sebastien Loeb Racing és a ROAL Motorsport versenyzője is jól elkapta a rajtot, de a sorrend nem változott végül az élen. Azonban valamivel hátrébb az RC Motorsport pilótája, Kevin Gleason hamar elveszítette a negyedik helyét, miután a világbajnokságot vezető Thed Björk megelőzte őt a Volvóval. A következő körben Michelisz Norbi is elment az amerikai mellett, majd a magyar hondás példáját csapattársa, Esteban Guerrieri követte.

Hamarosan a ladás versenyzőt utolérte az időmérő edzésen győzedelmeskedő Rob Huff, valamint márkatársa, Tom Chilton is. Féltávnál a két citroënes, sőt, még a volvós Nicky Catsburg is megelőzte őt. Nem sokkal később a két Citroën-pilóta utolérte Guerrierit is, azonban az argentin versenyző mellett már nem találtak utat.

Alig több, mint egy kör volt hátra, amikor óriási baleset történt a Police-nál: Michelisz Norbi nekiment a falnak a Hondával, amelyet utána Guerrieri és Chilton is eltalált, és a mezőny maradéka feltorlódott a magyar versenyző mögött. A futamot félbeszakították, és már nem is indították újra - végeredménynek pedig az előtte futott teljes kör sorrendjét tituláltak.

Ennek értelmében Bennani megszerezte idei harmadik győzelmét Coronel és Michigami előtt - a holland az idei első dobogóját szerezte meg, utóbbi pedig Japán első WTCC-dobogósává vált. Björk lett a negyedik, Norbi pedig az ötödik, ez pedig azt jelenti, hogy visszaálltak a hétvége előtti állapotok, ami a bajnoki pontversenyt illeti: ismét 16.5 ponttal vezet a svéd a magyar előtt. Ami a többi magyar érdekeltséget illeti, a Zengő Motorsport versenyzői, Nagy Dani és Szabó Zsolt a tizenötödik, illetve a tizenhatodik pozícióban fejezték be a futamot.

Magyar idő szerint vasárnap 3:30-tól fogják megrendezni a második versenyt, amelyet Michelisz Norbi a második helyről várhat. Az eseményeket élőben követhetjük az Eurosport 1-en és az M4 Sporton is.

A nyitóverseny végeredménye:

wtcc_2017_makao_r0.jpg

Fotó: WTCC Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5713299551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása