F1 - HAMILTON A MÁSODIK AUSTINI EDZÉSEN IS A LEGGYORSABB VOLT
Forma-1 2017: Amerikai Nagydíj, 2. szabadedzés

lewis_hamilton_f1_grand_prix_usa_practice_ghdm6wiwh8ox.jpg

Kettőből kettő - egyelőre Lewis Hamilton szája íze szerint alakul az Amerikai Nagydíj hétvégéje, ugyanis ott folytatta a második szabadedzésen, ahol az első abbahagyta: az élen.

Lewis Hamilton -, aki már az első tréning folyamán sem talált legyőzőre, - végzett az élen az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén, méghozzá 1:34.668-cal megfutva az austini pályacsúcsot, majdnem négy tizedmásodpercet adva a Red Bull holland versenyzőjével, Max Verstappennel, akivel kapcsolatosan péntek délelőtt kiderült, hogy 2020 végéig biztosan a Milton Keynes-i alakulat kötelékében fog maradni.

A brit Mercedes-versenyző az első csörtét követően még csak a harmadik helyen állt. Ez idő alatt a szuperlágy abroncsokon Daniel Ricciardo diktálta a tempót a Red Bull-lal, a Hamiltonhoz hasonlóan lágy gumikat használó Verstappen előtt. S azt leszámítva, hogy egyszer a 19-es kanyarban elhagyta a pályát, Lewis Hamilton nem vétett komolyabb hibát, 35 perc után pedig már a lista élén állt.

A világbajnoki éllovas mögött végül a második lett Verstappen, a harmadik legjobb időt Vettel futotta meg. A Ferrari német pilótája számára eléggé csonkán alakult a pénteki délutáni edzés, mivel előbb egy kicsúszás, majd egy váratlan kormányhiba hátráltatta a munkáját - összesen csak 11 kört tudott megtenni a Ferrari SF70-H-val.

Noha egy ideig vezette az FP2-t, végül csak a negyedik pozícióban végzett a Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas. A virtuális harmadik sorban Daniel Ricciardo (Red Bull) és Kimi Räikkönen (Ferrari) zárt. Mögöttük az első tíz sorrendjét Fernando Alonso (McLaren), Felipe Massa (Williams), valamint a Force India párosa, Sergio Pérez és Esteban Ocon egészítette ki.

A Renault házon belüli küzdelmét ezúttal is a csapatnál új fiúnak számító Carlos Sainz nyerte, ugyanis pont újdonsült csapattársa, Nico Hülkenberg előtt zárt a 11. helyen - igaz, a német versenyző sokáig a depóban vesztegelt motorhiba miatt.

Daniil Kvyat a szeptemberi közepi Szingapúri Nagydíj óta először ülhetett autóba, s ehhez képest a 13. hely egyáltalán nem mondható rossznak a Toro Rosso-Renault-val. Az orosz mögött Kevin Magnussen végzett, aki egy komolyabb megpördüléssel hívta fel magára a figyelmet, majd azzal, hogy feltartotta a csapattársát, Romain Grosjean-t - kettejük manővere kis híján ütközésbe torkollott.

Noha Alonso és Massa a TOP-10-ben zártak, a McLaren és a Williams másik autójával Stoffel Vandoorne és Lance Stroll csak a 15-16. helyen végeztek - utóbbi csapathoz pedig közben egy felfüggesztett, 10 ezer eurós csekk is befutott, ugyanis az első edzésen az előírt 40. percnél három másodperccel (!) később adták le a Pirellinek Felipe Massa egyik gumiszettjét.

Brendon Hartley szorgosan gyűjtögette Forma-1-es kilométereit a második gyakorláson is: a maga 41 körével ő bizonyult a legszorgosabbnak, ami pedig az eredményét illeti, a 17. pozícióban végzett. Mögötte végzett mindkét Sauber-pilóta, valamint a haasos Romain Grosjean.

Szombaton magyar idő szerint 18 órától folytatódik a program, a harmadik szabadedzéssel, amelyet az M4 Sport azonban csak felvételről fog leadni, 21:30-tól.

A második szabadedzés végeredménye:

dmm73jfxkaebjre.jpg

Fotó: Zimbio | Táblázat: Formula 1 - Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4113046172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása