
Magyar idő szerint pénteken délután a Red Bull váratlanul bejelentette, hogy 2020 végéig meghosszabbítja a kétszeres futamgyőztes Max Verstappen szerződését.
Mint az ismeretes, Max Verstappen Forma-3-as Európa-bajnoki bronzérmesként érkezett meg a száguldó cirkusz mezőnyébe 2015-ben, a Toro Rosso színeiben debütált. Már az első futamokon bebizonyította a holland a tehetségét látványos előzésekkel, egy évvel később, a szezon ötödik versenyén, a Spanyol Nagydíjon pedig már az anyacsapat Red Bull-t erősíthette. Verstappen pedig nem is volt hálátlan a nem mindennapi bizalomért, ugyanis kapásból megnyerte az első versenyét a nagy bikák színeiben, amelyet követően a második győzelmét az idei Maláj Nagydíjon szerezte meg.
Azonban a 2017-es szezonja inkább szólt a műszaki hibákról és a balszerencsékről ideáig, mint a gyümölcsöző sikerekről, így az elmúlt hónapokban a nemzetközi sajtóban komoly pletykatéma volt a holland versenyző sorsa - úgy vélték, hogy ő lehet az egyik kulcsszereplője a 2019-es szezont megelőző átigazolási piacnak. Viszont a Red Bull-nál nem várták meg, hogy az a veszély fenyegesse a csapatot, hogy Verstappent elcsábítsák onnan. Mint kiderült, jelenlegi szerződése amúgy is érvényes volt 2019 végéig, a négyszeres konstruktőri világbajnok együttes pedig az Amerikai Nagydíj első szabadedzését megelőzően bejelentette, hogy még egy évet hosszabbít a hollanddal.
"A Red Bull mindig is mutatta a belém vetett hitét és bizalmát: 16 éves koromban meghívtak a fiatal versenyzői programjukba, majd amikor még csak 17 esztendős voltam, elindították a Forma-1-es karrieremet, majd pedig megkaptam arra a lehetőséget, hogy a Red Bull Racinggel versenyezzek, amellyel álomszerűen indult a közös munkánk. Mindig is támogattak engem és az ambíciómat, és tudom, hogy osztozunk ebben az ambícióban. Bármi is történt a pályán, a gyárban és a garázsban dolgozó srácok és lányok mindig 100 százalékosan támogattak engem. Természetesen vidám pillanataink is voltak! Nagyon boldog vagyok, hogy a továbbiakban is elköteleződhetek a Red Bull Racing iránt, s már nagyon várom, hogy folytassuk a közös munkát annak érdekében, hogy a jövőben még több sikert élvezhessünk." - nyilatkozta Max Verstappen a Red Bull közleményében.
"Fel vagyunk villanyozva, hogy Max elfogadta a Red Bull Racinggel való szerződésének meghosszabbítását. Fenomenális volt a közös munkánk kezdete a tavalyi spanyolországi fordulón, és azóta Max egyre csak nyomja. Remek pillanat volt az egész csapat számára, amikor Max minden frusztrációját maga mögött hagyva nyerni tudott Malajziában az előző hónapban. Ő egy vérbeli versenyző, tagadhatatlan tehetséggel és ritka ösztönökkel, amelynek köszönhetően ezen a szinten következetesen versenyez. Az elkötelezett munkamoráljával, az érett attitűdjével, valamint a tanulni akarásával egészül ki mindez. Max már nagyon éhes a sikerre, és már nagyon várjuk a közös munkánk folytatását, a Forma-1-es világbajnoki címekért való hajtóvadászatunkban. Amennyiben hosszú távon nézzük a dolgokat, Max a legjobb helyen van a sportágban, ugyanis így lehetősége van arra, hogy maga köré építse a csapatot, hogy elérjük a közös ambícióinkat." - olvashatóak a csapatfőnök Christian Horner szavai.
Verstappen jelenleg az egyéni bajnokság hatodik helyén áll, 111 ponttal. Legjobb eredményei az idei szezonból eddig egy futamgyőzelem, egy második és egy harmadik hely.
Fotó: Zimbio, Red Bull Racing
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal