F1 - MEGBÜNTETTÉK ALONSÓT

fernando_alonso_f1_grand_prix_japan_aanaysxit2hx.jpg

Egy kék zászlós szabálysértésért megrovásban részesült a McLaren spanyol versenyzője.

Összességében nem zárt rossz futamot a McLaren színeiben versenyző Fernando Alonso a Honda hazai pályáján, Suzukában, ugyanis az utolsó rajtkockából egészen a 11. helyig zárkózott fel. Azonban az 53 körös verseny utolsó köreiben, amikor sor került a lekörözésekre, ismét okozott egy kis galibát: az élő képen azt láthattuk, hogy viszonylag későn állt félre a Lewis Hamiltont a győzelemért üldöző Max Verstappen elől, miközben a williamses Felipe Massát üldözte az utolsó pontszerző helyért - ezt a tévénézők kapásból fel is rótták neki, hogy nem kétszeres világbajnokhoz méltó módon viselkedett.

Utólag a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) be is idézte Alonsót a kék zászlós jelzések figyelmen kívül hagyásáért, ám mint kiderült, nem Verstappen, hanem azért, mert az előző körben még lassabb ritmusban engedett utat Hamiltonnak, az egykori csapattársnak. A közleményben olvasható, hogy először az 51. körben, a 14-es és 15-ös kanyarokban jelezték a spanyolnak, hogy nála gyorsabb versenyző érkezik mögötte, s félre kell állnia, de ennek az utasításnak csak az 52. körben, a 11-es kanyarban engedelmeskedett.

Emiatt a stewardok idei első megrovásában részesítették 2005 és 2006 világbajnokát, amellett, hogy a licenszébe beírtak két büntetőpontot. Ezek Alonso egyetlen "fekete pontjai" jelenleg, az egyfutamos eltiltás ördöge pedig csak akkor éri utol, ha a következő egy évben ezt a számot még megtoldja tízzel.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1612941155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása