F1 - KETTŐS RED BULL-ELSŐSÉG AZ ESŐS SEPANGI NYITÁNYON
Forma-1 2017: Maláj Nagydíj, 1. szabadedzés

max_verstappen_f1_grand_prix_malaysia_previews_gclq1wt_uwfx.jpg

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen zárta az élen a Maláj Nagydíj első szabadedzését, amelyen a főszerepet az eső kapta. 

Már néhány napja tudni lehetett, hogy a száguldó cirkusz történetének utolsó Maláj Nagydíja nem éppen a zavartalan napsütésre, de annál inkább az esőről fog szólni. Ezek a jóslatok ideáig nem bizonyultak tévesnek, ugyanis magyar idő szerint pénteken hajnalban zuhogó eső fogadta a mezőnyt a Sepang International Circuit-en, ami miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) irányítása csak egy félórás csúsztatás után engedte ki a versenyzőket a bokszutcából - ezzel pedig 90-ről 60 percesre rövidült az első gyakorlás.

A csapatok azonban még ekkor is úgy látták, hogy nem érdemes azonnal kiküldeni a versenyzőiket a pályára. Így csak néhány tapogatóztak az esős aszfaltcsíkon, többek között Fernando Alonso is, aki az e hétvégi glóriafelelős volt. Mért időket pedig csak az utolsó fél órában láthattunk, de akkor valósággal záporoztak a jobbnál jobbak.

Végül az élen fölényesen a két Red Bull végzett: Max Verstappen 1:48.962-vel lett az első, közel 0.8 másodpercet adva csapattársának, Daniel Ricciardónak. A nem kis meglepetésre a harmadik helyen záró Fernando Alonso hátránya már bő 1.6 szekundumra rúgott.

Az első hármat a Ferrari és a Mercedes versenyzői követték, Kimi Räikkönen - Sebastian Vettel - Lewis Hamilton - Valtteri Bottas felállásban - a lemaradásuk 1.8 és 3 másodperc közötti. Lance Stroll zárt nyolcadikként a Williamsszel, megelőzve a Toro Rosso újoncát, Pierre Gasly-t, a legjobb sorrendjét pedig a Renault tesztversenyzője, Sergey Sirotkin zárta, aki az első szabadedzés erejéig vette csak át az R.S.17-et Nico Hülkenbergtől.

S ha már szóba kerültek az FP1-es lehetőséget kapó tesztversenyzők, érdemes megemlíteni, hogy pályára gördült Sean Gelael a Toro Rossóval, a Forma-2-es listavezető Charles Leclerc a Sauber-Ferrarival, valamint Antonio Giovinazzi a Haas-Ferrarival. A Carlos Sainz helyét átvevő indonéz a 14., a Marcus Ericsson autóját vezető monacói a 16., a Kevin Magnussen-féle autóba bepattanó olasz pedig a 19. pozícióban végzett.

A program a második szabadedzéssel folytatódik, magyar idő szerint 9 órától, élő közvetítést az M4 Sporton találhatunk.

Az első szabadedzés végeredménye:

dk3xfqsx0aazuev.jpg

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8312910405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása