F1 - ALONSO KICSIT FRUSZTRÁLT VOLT A SZINGAPÚRI KIESÉSE UTÁN...

dk3dpwgx0aeg2st.jpg

Dobogós esélyekkel vághatott neki a Szingapúri Nagydíjnak a McLaren-Honda, legalábbis Fernando Alonso elmondása szerint. Azonban a spanyol versenye már az első kanyarban megpecsételődött, néhány körrel később pedig ki is esett - ezután a frusztráltság a tetőfokára hágott, s a szállodaszoba látta ennek kárát.

Két hete, a Szingapúri Nagydíj előtt egy nagyon jó, akár dobogós eredményben bízott Fernando Alonso a McLaren-Hondával, azonban a spanyol versenye akkor nagyjából véget is ért, amikor a célegyenes végén a Kimi Räikkönen - Max Verstappen kettős elkaszálta őt. A kétszeres világbajnok a rajt visszanézésekor rájött, hogy néhány kanyar után akár már a második helyen is haladhatott volna, ahonnan nem gondolta volna annyira lehetetlennek azt, hogy a TOP-3-ban zárjon.

Látva, hogy mekkora esély úszott el, Alonso igencsak frusztrált lett, emiatt pedig ököllel belevágott a hotelszobája falába, amelyen most egy ökölméretű lyuk tátong - árulta el a spanyol a Maláj Nagydíj csütörtöki médianapján: "Igen, az [a lyuk - szerk.] még mindig ott van! A frusztráció okozta. Amikor láttam a visszajátszást, és láttam, hogy megpördül [Sebastian] Vettel megpördült a 3-as kanyarban, ott lehettünk volna [Lewis] Hamilton mögött, ráadásul még jó gumikon is voltunk. Így alkalmasint őt is megelőzhettük volna, amikor eljön az a pillanat. Utána nyilván veszítettünk volna egy-két pozíciót, de nem többet, hiszen ez egy utcai pálya volt, ahol szinte senki sem tud megelőzni. Ez a pódiumos eredmény pedig a pályafutásom egyik legnagyobb dobása lett volna, de kihagytuk."

Emellett Alonso arra is kitért, hogy ez amúgy is eléggé rossz időszak volt a számára, hiszen a Forma-1 rendre olyan karakterisztikájú pályákon fordult meg, mint Spa vagy Monza, ahol a McLaren-Honda leginkább csak szenvedni.

f1_grand_prix_of_singapore_3110gbw4h31x.jpg

A pillanat, amikor elszálltak Alonso esélyei Szingapúrban...

"Nyilvánvaló ez egy frusztráló időszak volt. Ugyanis több alkalommal voltunk lassúak és versenyképtelenek, s nem tudtunk semmit sem csinálni a helyzettel az olyan versenypályákon, mint Spa vagy Monza. Úgyhogy erre a néhány pályára vártunk, amelyekről tudjuk, hogy jók vagyunk rajtuk, plusz még az eső is megérkezett, ráadásul az első kanyarban, abban a pillanatban a második vagy a harmadik helyen voltunk. Úgy gondolom, egy dobogós helyezés garantált volt Szingapúrban, amely az elmúlt évtizedem egyik legnagyobb eredménye lett volna." - idézte Alonsót a motorsport.com.

"Azonban kihagytuk ezt a lehetőséget. De afelé tendálok, hogy mindig pozitívan gondolkodjak. Ha pedig ennek idén kellett történnie, az amiatt van, mert a sors így akarta, és gondját viseli a szerencséknek, jobb lehetőségekre. Hiszek abban, hogy dolgok azért történnek meg, mert meg kell történniük. Valóban azt gondolom, hogy mindig van egy oka annak, ami történik egy versenyen, egy világbajnokságon, vagy akár az életedben. Ennek pedig az az oka, hogy jobb idők fognak jönni. Ezt a gondolkodási módot preferálom." - zárta gondolatait a spanyolok kétszeres világbajnoka.

Fotó: McLaren - Twitter, Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1012910375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása