GP3 - ALESI FIA ISMÉT NYERT
GP3 2017: Spa-Francorchamps, Sprintverseny

_56i0862_4260732.jpg

A korábbi Forma-1-es versenyző Jean Alesi fia, Giuliano Alesi sorozatban harmadjára nyert sprintfutamot.

Ahogyan történt az pénteken, a belgiumi pályára kilátogatók ismételten GP3-as motorhangok kíséretében ébredezhettek, ugyanis lebonyolították a legkisebb nevelőszéria sprintfutamát is. A pole pozícióból a Campos Racing franciája, Julien Falchero indulhatott, ám nemsokára már az ex-Forma-1-es Jean Alesi fia, a tridentes Giuliano Alesi vezette a futamot.

Dorian Boccolacci (Trident) és Jack Aitken (ART Grand Prix) csatáztak a negyedik helyért, ám a párharc a negyedik körben ütközéssel zárult, amelynek következtében a francia első szárnya megrongálódott, a bajnokság második helyén álló brit pedig defektet kapott - utóbbi számára tulajdonképpen véget is ért a verseny.

Mindeközben Alesi magabiztosan tartotta a vezetést, féltávnál Falchero, Tveter, Russell, Kari, Maini, Joerg és Fukuzumi követte az ifjú franciát a további pontszerző pozíciókban.

A hatodik körben változás történt az élbolyban: Tveter áthámozta magát Falcherón, átvéve tőle a második pozíciót. Nemsokára megérkezett a vezető trió mögé a nyolcadik rajtkockából induló George Russell, az ART Grand Prix bajnoki éllovas versenyzője.

A brit versenyző folytatta is a felzárkózást: a hetedik körben, a Kemmel-egyenes végén maga mögé utasította Falcherót a harmadik helyért, és üldözőbe vette a két élen álló tridentest. A kilencedik körben pedig le is halászta Tvetert, ezzel az előzéssel meg már a második helyen haladt.

Nemsokára meglett a verseny első kiesője, az újonc Juan Manuel Correa személyében. Az amerikai alatt a 10. körben füstölt el a Jenzer Motorsport autója az Eau Rouge kanyarban.

Az utolsó előtti körben pedig igencsak komoly küzdelem bontakozott ki Fukuzumi és Kari között: a japán a Kemmel-egyenesben támadta a finn pilótát, aki aztán annak a közepén kis híján leterelte a pályára az ART Grand Prix-s autót - ezért a manőverért az Arden pilótáját egy 5 másodperces büntetéssel sújtották. Mindezalatt a negyedik ART Grand Prix-s gép is felzárkózott a pontszerzők közé,  a francia Antoine Hubert-rel a volánnál. Az utolsó körben aztán Fukuzumi még Falcherót is utolérte, meg is előzte a Campos pilótáját a negyedik helyért.

diofl2zxoaa8y4g.jpg

Giuliano Alesi pedig meg sem állt a kockás zászlóig, s megszerezte idei harmadik (sprintfutamos) győzelmét. A leggyorsabb kört is megfutó Russell bejött másodiknak a nyolcadik helyről indulva, a dobogó legalsó fokára pedig Ryan Tveter állhatott fel. Fukuzumi is szépen ment, a jutalma a negyedik hely előtt. A japán mögött még Falchero, Maini, Hubert és Joerg szerzett pontot.

Niko Kari a büntetésével csak a 9. helyen zárt, de a nap nagy vesztesének Jack Aitken számít, aki két kör hátrányban, a 18. helyen ért csak célba, ráadásul a Boccolaccival történt balesetéért kapott egy 10 másodperces büntetést is.

Ami a pontversenyt illeti, Russell-nak újra jelentősebb, 36 pontos előnye van, a második helyen álló Aitkennel szemben. A harmadik Fukuzumi lemaradása 42 egységes, Alesi pedig ezzel a győzelemmel feljött negyedik, a hátránya kereken 50 pont, s 7 ponttal előzi meg momentán Hubert-t. 

Egy hét múlva Belgiumban folytatódik majd a GP3-as bajnokság.

A sprintfutam végeredménye:

gp3_2017_spa_sprintfutam.jpg

Fotó: GP3 Media

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr712782732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása