TCR - A RENAULT IS MEGÉRKEZETT A FEDÉLZETRE

2017int_photo_news_255_4f56815f39d3beace1423a43259eee27.jpg

A svájci bázisú MVM csapat bejelentette, hogy megtervezte, majd megépítette a Renault Mégane TCR-változatát. Újabb gyártó vetheti meg a lábát a népszerű túraautós sorozatban?

Jelen állás szerint jó esély van arra, hogy hamarosan megérkezik a TCR-be a Renault a Mégane-jával, miután a francia manufaktúrát megadta a meghatalmazást arra az MVM-nek, hogy megtervezze, megépítse, versenyeztesse, valamint eladja az autót. A svájci alakulat pedig már meg is építette az első autót, amellyel meg is fogják kezdeni az intenzív tesztelést, amint üzembe helyezik a motort.

"Minden energiánkkal és forrásunkkal erre a projektre összpontosítottunk, amellyel demonstrálni szeretnénk a szisztematikus és magas minőségű megközelítésünket, amellyel el szeretnénk érni a szabályokon belül lehetséges, végső teljesítményt. Azt szeretnénk, ha Mégane TCR minden olyan összetevőt tartalmazna, amellyel a bokszból kigördülve egy hangos és versenyképes autót láthatnánk." - nyilatkozta a projekt kapcsán a saját csapatát vezető Milenko Vuković.

Mostantól pedig az MVM a motorfejlesztésre fogja helyezni a hangsúlyt, miközben előkészít egy igencsak intenzív tesztprogramot. S ha az autó megkapja a TCR homologizációt, a csapatoknak már meg is adatik a lehetőség a megvásárlására.

Fotó: Vuković Motorsport

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6412779950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása