Csütörtökön megerősítették, hogy nem lesz Sauber-Honda 2018-tól. Mondhatni, gyorsan véget ért a svájciak és a japánok együttműködése...
Április végén jelentették be, hogy a jövő esztendőből fogva a Sauber F1 Team a Honda erőforrásait fogja használni. Igen ám, de azóta változott egy és más a svájci alakulatnál: június második felében menesztették az egyezséget tető alá hozó Monisha Kaltenbornt, akitől a csapatfőnöki posztot a Renault korábbi irányítója, Frédéric Vasseur vette át.
Miután pedig az új vezetőség teljesen más jövőképet képvisel, az volt a legkézenfekvőbb döntés, ha felbontják a Hondával kötött egyezségüket - erre a mai nap folyamán hivatalosan is sor került.
"Jó kapcsolatot építettünk ki a Sauberrel, és már vártuk, hogy 2018-ban megkezdjük a közös munkát. Azonban azóta ott változások történtek a menedzsmentben, az új vezetőknek pedig más elképzeléseik vannak. Így közös megegyezéssel inkább úgy döntöttünk, hogy felbontjuk a megállapodást. Szeretnénk megköszönni a Saubernak az együttműködést, a legjobbakat kívánjuk nekik a jövőre nézve." - nyilatkozta Masashi Yamamoto, a Honda Forma-1-es motorrészlegének általános menedzsere.
"Sajnálatos, hogy le kellett mondanunk a Hondával való együttműködést. Azonban ennek a döntésnek a hátterében stratégiai okok álltak, figyelembe véve a Sauber jövőbeni érdekeit. Köszönjük a Hondának az együttműködést, a legjobbakat kívánjuk nekik a Forma-1-ben, a jövőben." - kommentálta a hírt Frédéric Vasseur, a Sauber újdonsült csapatfőnöke.
Így azonban kérdésessé válik, hogy jövőre mely beszállító erőforrásai fognak majd duruzsolni a Sauberek hátuljában - három opciójuk van a svájciaknak: hosszabbítanak a Ferrarival, továbbá vagy a Renault-val, vagy a Mercedesszel egyezségre lépnek.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Hondának a Forma-1-ben továbbra is a McLarenre számíthat. Ráadásul, a wokingiak sem mondhatóak biztos pontnak, ugyanis a sajtóhírek szerint még mindig benne van a pakliban a válás, noha mindkét fél holtig állítja, hogy együtt képzelik el a jövőt.
Fotó: Zimbio
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal