F1 - A MCLAREN F3-AS NÖVENDÉKE IS TESZTELNI FOG A HUNGARORINGEN

img_1646.JPG

A McLaren-junior Lando Norris jövő hét szerdán, a Hungaroringen kipróbálhatja a wokingiak idei autóját, az MCL32-est - jelentette be a Twitteren a McLaren.

Lando Norris immár az év eleje óta a McLaren-család tagja, és nem olyan régen, az algarvei aszfaltcsíkon kipróbálhatta a csapat 2011-es autóját. Most azonban a 17 éves britnek lehetősége adódik arra, hogy kipróbálja a 2017-est is, ugyanis jövő hét szerdán, a Forma-1-es Magyar Nagydíj követő, kollektív teszt második napján pályára gördülhet majd. Az első napon a csapat állandó versenyzője, a belga Stoffel Vandoorne vezetheti majd az MCL32-est - derült ki mindez a McLaren szerdai tweetjéből.

Ebben a lehetőségben pedig szerepet játszik az, hogy Norris 2016-ban megnyerte a McLaren Autosport BRDC Award-ot. 

Bahreinben, az év első szezonközi gyakorlásán a McLaren Vandoorne mellett a brit Oliver Turvey-t ültette autóba, aki a Formula-E-ben a NextEV NIO istálló versenyzője.

Ami Norrist illeti, idén teljesíti az első szezonját a Forma-3-as Európa-bajnokságban, ahol ideáig három futamot nyert, és a pontverseny harmadik helyen áll 198 ponttal. A Carlin britjét csak az éllovas Maximilian Günther (Prema), illetve Joel Eriksson (Motopark) előzi meg, 38, valamint 4 egységgel. Azonban az újoncok kiírását vezeti.

Az előző két évben Norris bajnok lett az MSA Formulában, a Formula Renault 2.0 Európa-kupában, a Formula Renault 2.0 észak-európai bajnokságában, valamint a Toyota Racing Series-ben.

Viszont nem a brit lesz az egyetlen McLaren-kötődésű versenyző a Forma-1-es teszten, ugyanis a Honda támogatását élvező Nobuharu Matsushita majd a Sauber gépét viheti pályára

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7012693115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása