F1 - ÚJABB FORMA-2-ES PILÓTA JUT SZEREPHEZ A HUNGARORINGI TESZTEN

img_8676.JPG

A Williams megerősítette, hogy lehetőséget ad a Forma-2 egyik élmenőjének, a Russian Time színeiben versenyző Luca Ghiottónak.

Mint az ismeretes, egy Forma-1-es évad négy szezonközi tesztnapot tartalmaz, amelyből kettőn a csapatoknak olyan pilótákat kell futtatniuk, akik kettőnél kevesebb nagydíjon indultak. S miután a Williams Martini Racing Bahreinben a napokat Felipe Massa és Gary Paffett között osztotta szét, a grove-iaknak a Hungaroringen is az egyik napon egy újoncot kell autóba ültetniük.

Ez az újonc pedig Luca Ghiotto, a Forma-2-ben szereplő Russian Time versenyzője lesz, aki kedden fog pályára lépni - az olasz először fog Forma-1-es autót vezetni. Szerdán a csapat állandó versenyzője, a brazil Felipe Massa lesz a soros a Williams FW40-esben.

Ghiotto 2015-ben ezüstérmes lett a GP3-ban a francia Esteban Ocon mögött, aki jelenleg a Force India versenyzője. Az olasz tavaly átnyergelt a GP2-be, az azóta F2-vé keresztelt bajnokság idei pontversenyében jelenleg az ötödik helyet foglalja el.

"Nagy köszönet a Williamsnek ezért a lehetőségért. Az első Forma-1-es teszt minden versenyző számára egy különleges pillanat, az pedig zseniális, hogy mindezt egy történelmi csapatnál élhetem meg. Emiatt nagyon izgatott vagyok." - nyilatkozta Ghiotto.

"A csapatunk mindig is erős volt a fiatal versenyzők fejlesztésében, és mindig élvezettel tölt el minket, hogy láthatjuk azt, hogy a fiatalok megkapják a lehetőséget arra, hogy demonstrálják a képességeiket. Alig várom, hogy lássam, miképpen fog teljesíteni az autónkban." - olvashatóak a helyettes csapatfőnök, Claire Williams szavai a grove-i együttes kommünikéjében.

Így kvázi hat aktív Forma-2-es versenyző gördül majd pályára a kétnapos gyakorlás alkalmával: Ghiotto ugyebár a Williamstől, az éllovas Leclerc a Ferraritól, Latifi a Renault-tól, Gelael a Toro Rossótól, Malja és Matsushita pedig a Saubertől kap lehetőséget. Emellett a hungaroringi teszt névsora olyan neveket vonultat fel, mint Kimi Räikkönen, Felipe Massa, Pierre Gasly, Stoffel Vandoorne, Max Verstappen, Lucas Auer, valamint az idei év egyik nagy szenzációja, Robert Kubica.

Fotó: Landek Norbert

Landek Norbert

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4512686827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása