F1 - 2021-TŐL VISSZATÉR A COSWORTH?

jules_bianchi_marussia_2_1.jpg

Készen áll arra a független motorgyártó, hogy visszatérjen a száguldó cirkusz porondjára az új szabályok érkezésével, 2021-ben.

A northamptoni bázissal rendelkező Cosworth motorgyártó korábban a Forma-1-ben 176 futamgyőzelmet szerzett, a mezőnyben pedig utoljára 2013-ban láthattuk az azóta már csődbe ment Marussia-istálló révén, de az utolsó években már nem volt igazán versenyképes, miután alaposan megnövekedtek a költségek. Azonban nagyon úgy fest, hogy a független cég nagy erőkkel dolgozik a visszatérésen, ugyanis ha minden igaz, a 2021-től érvényes motorszabályok már olcsóbb és egyszerűbb aggregátokat írnának elő.

Ennek kapcsán rendkívül pozitívan nyilatkozott Hal Reisiger, a vállalat elnöke, aki egyúttal azt is megerősítette, hogy a csapatok is támogatnák a motorgyártó visszatérését, amely már több istállóval is tárgyalt.

"Úgy gondolom, elegendő támogatást kaptunk a csapatok részéről, amelyek közül néhánnyal már tárgyaltunk is. Amennyiben több csapat is elkötelezett lenne hosszútávon, az lenne a legjobb. Pár csapattal már van szóbeli megállapodásunk, amely lehetővé tenné, hogy elkötelezett motorgyártók legyünk." - nyilatkozta Reisiger.

A Cosworth emellett arról is megvan győződve, hogy a regulákat majd az illetékesek úgy fogják alakítani, hogy a hozzájuk hasonló kisebb motorgyártóknak elérhető közelségbe kerüljön a Forma-1. Az ehhez szükséges egyszerűsítési folyamat egyik szerves része az MGU-H, azaz a hőenergiát visszanyerő rendszer eltávolítása lenne.

Ez a hír különösen pozitív lenne a Red Bull-nak, amely a 2015-ös, Renault-val való vitáját követően kis híján erőforrás nélkül maradt - akkoriban az osztrák világbajnok istálló nagy erőkkel harcolt azért, hogy visszatérhessenek a sportágba a független motorgyártók.

Reisiger lenyilatkozta, hogy a munkálatok 2018-ban kezdenék meg, és azok nagyjából 12 hónapig tartanának. Tehát, az sem okozna gondot, ha az irányítók úgy döntenének, hogy 2021 helyett már 2020-ban debütáljanak az újféle erőforrások, hiszen anno a cég LMP1-es erőforrása 11 hónap leforgása alatt eljutott a tervezőasztaltól a próbapadig.

Fotó: Makformula1

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1312675963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása