F1 - VÁLTOZNAK A KÉK ZÁSZLÓS SZABÁLYOK A BAKUI FUTAMRA

2017_russian_gp_race_day_052.jpg

Vajon ezzel megoldódnak a lekörözési problémák?

Az elmúlt időszakban igencsak sok fejfájást okozott az élmenőknek a mezőnyvégi autók lekörözése. Tavaly Sebastian Vetteltől hallhattuk rendre, ahogyan csapatrádión keresztül követeli a kék zászlót intenzív lengetését. Az idei évben pedig még nagyobb problémát okozott ez, miután az új, szélesebb autókkal nehezebb az előzés, illetve az előrébb haladó autó követése, igaz, idén "csak" két versenyző panaszkodott komolyabban ezen nehézségek miatt - Max Verstappen még Kínában, Kimi Räikkönen pedig a Kanadai Nagydíjat megelőző versenyzői eligazításon kelt ki magából, mondván, egy-két balul sikerült lekörözés alaposan csökkentette a győzelmi esélyeit a Monacói Nagydíjon.

A folyamat nehézkes lezajlási folyamatában az is közrejátszott, hogy az idei szezon kezdete előtt megváltozott a versenyzők figyelmeztetésére vonatkozó szabály. A friss regulák szerint a csapatoknak az érintett versenyzőt 3 másodperces differencia esetén kell arra figyelmeztetnie, hogy gyorsabb autó közeledik, azonban a kék zászlók és kék színű LED-panelek csak akkor jelennek meg, amikor a különbség már csak egy másodperc - ez a változás amiatt következett be, hogy a lekörözött versenyzők ne veszítsenek olyan sok időt az elengedéssel, ami pozícióért vívott harc esetén akár sorsdöntő is lehet.

Ezek után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) meghallgatta a versenyzőket, amelyet követően a szövetség és a sportág versenyigazgatója, Charlie Whiting azt a döntést hozta, hogy a bakui hétvégétől fogva a lekörözendő pilótáknak ne csak 1, hanem már 1.2 szekundumos különbség esetén mutassák be a kék jelzést a pályabírók. Továbbá, mostantól szigorúbb ellenőrzéssel fognak ügyelni arra, hogy a kört kapó pilóták az első lehetséges helyen elengedjék gyorsabb társaikat.

Fotó: Makformula1

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2612614319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása