F3 - MAXIMILIAN GÜNTHER DOMINÁLTA A SZOMBATI VERSENYT
Forma-3-as EB 2017, Hungaroring: Szombat

img_5395.jpg

Pole-ból indulva aratott rajt-cél győzelmet a Prema Powerteam német versenyzője, amellyel át is vette a vezetést a bajnoki pontállásban.

Maximilian Günther már péntek délután, a nedves aszfalton megrendezett kvalifikáción is rendkívüli gyors volt a Prema #3-as számú autójával: a német versenyző 1:49.369-cel szerezte meg a pole-t, 3 tizedet verve a Van Amersfoort Racing pilótájára, Joey Mawson-ra - az ausztrál azonban nem tarthatta meg ezt a pozíciót, mivel még Pauban kapott egy 3 rajthelyes hátrasorolást baleset okozásáért. Így a Hitech GP britje, Jake Hughes lépett előre a második helyre, a lemaradása pedig meghaladta a 8 tizedet is. Hughes mögött Jehan Daruvala, a Carlin indiaija, valamint Callum Ilott, a Prema britje kvalifikált a második sorba. A bajnokaspiránsok közül Lando Norris (Carlin) a hetedik, Joel Eriksson (Motopark) pedig csak a tizenhetedik helyen zárt.

Günther pedig megállíthatatlannak bizonyult az első rajtkockából indulva, és az első futam minden körét, minden percét vezetve domináns győzelmet aratott - ezzel a Prema Powerteam németje az összetettben átvette a vezetést Norristól és Erikssontól. Egy küzdelmes startot követően Jake Hughes meg tudta őrizni a második pozíciót, Jehan Daruvala és Joey Mawson támadásait visszaverve.

Mawson úgy versenyzett a 35 perc során, mint aki vért ivott - például Ilottot egy agresszív manőverrel, a célegyenes végi kanyar külső ívén nyomta le a Van Amersfoort Racing autójával. A hatodik helyen a csapattárs, Harrison Newey, a tervezőzseni Adrian Newey fia, megelőzve a Prema kínaiját, Guanyu Zhou-t. Lando Norris a rajtnál veszített két pozíciót, de végül meg tudta előzni Mick Schumachert a 8. helyért. Mick Schumacher a 9. lett, miután a Pream volánja mögött nem tört meg, és ki tudta védekezni a svéd Joel Eriksson előzési kísérleteit, aki a 17. rajtkockából előretörve lett a tizedik.

A verseny egy komolyabb rajttal indult, amely miatt néhány kör erejéig a biztonsági autót is be kellett küldeni: az első körben, a sikánnál Ralf Aron felöklelte hátulról Pedro Piquet-t, a háromszoros Forma-1-es világbajnok fiát.

Folytatás ma: 11 órától a 2., 17 órától pedig a 3. futamot rendezik majd meg. Előbbi viadalon - a tegnap esti kvalifikáció végeredményének értelmében - Callum Ilott indulhat majd az élről az 1:34.890-es körének köszönhetően. A brit mögül riválisa, a svéd Eriksson indulhat, Lando Norris és Guanyu Zhou előtt.

Az első futam végeredménye

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3012603121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása