DTM/F1 - GLOCK ALAPOSAN MEGVICCELTE AZ INTERNETET

18222475_783848148455724_4225522937517038278_n.jpg

Timo Glock tegnap nagy port kavart a világhálón egy, a közösségi oldalára kiposztolt fotóval...

A német Timo Glock 2004-ben a Jordan, 2008-ben és 2009-ben a Toyota, 2010 és 2012 között pedig a Virgin/Marussia istállóval indult a Forma-1-ben, s 2013 óta stabilan a Német Túraautó Bajnokság (DTM) mezőnyét erősíti a BMW színeiben. Ráadásul, jól is kezdte az idei szezont, ugyanis az első versenyhétvége helyszínéről, a Hockenheimringről egy 2. és egy 8. hellyel távozott.

Mégis, a tegnapi nap folyamán kiposztolt egy olyan képet, amelyből azt a következtetést lehetett levonni, miszerint rövidesen visszatér a Forma-1-be aktív versenyzőként. A nagyérdemű már el is kezdett spekulálni annak kapcsán, hogy Glock az idei évben eddig nem túl erős teljesítményt nyújtó Palmer helyére mehet a Renault-hoz, de az is szóba jött, hogy akár Alonso autóját is átveheti a gyengélkedő McLaren-Hondánál...

glock1.jpg 

 "Örömmel jelentem be, hogy a 2017-es DTM-szezon pozitív megkezdése után kaptam egy üléspróbára való meghívást az egyik Forma-1-es csapattól. Hamarosan megtudhatjátok, melyik lesz az első futamon. A tárgyalások továbbra is folyamatban vannak." - jegyezte meg a tegnapi posztjához Glock. (Fotó: Instagram)

Viszont még tegnap későn este, a német versenyző legújabb bejegyzéséből kiderült, hogy szó sincs arról, hogy bárkinek a helyét megfúrná a Forma-1-es szezon kellős közepén, a tegnapi üléspróba sem üléspróba volt igazándiból. Egyébként is, remekül érzi magát a DTM-ben a BMW-nél állítása szerint.

glock2.jpg 

"Ó, ez megindult, mint egy rakéta! A rajongók közül is nagyon sokan látták, hogy ez nem egy üléspróba. Senki helyét nem fogom átvenni sehol sem. A legboldogabb embernek érzem magam, amiért a DTM-ben vezethetek egy BMW-t, olyan kiváló partnerek támogatásával, mint a Deutsche Post, úgyhogy aggodalomra semmi ok. (...) Hamarosan pedig megtudjátok, hogy melyik csapattal léptem kapcsolatba." - tisztázta a helyzetet a német. (Fotó: Instagram)

Azt viszont csak a későbbiekben fogjuk megtudni, hogy mi volt a fotó apropója. Egyes találgatások szerint arról lehet szó, hogy indulni fog egy korábbi Forma-1-es autóval a nemsokára esedékes Goodwood-i Fesztiválon, de már arról is lehetett pletykákat olvasni, hogy csupán egy televíziós forgatásról van szó.

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6412492021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása