TCR - MÉGSEM DEBÜTÁL SPÁBAN A ZENGŐS KIA

2017-2017_adria_bop---05_kia_c_eed_16.jpg

Egyelőre még nem készült el a Zengő Motorsport KIA C'eed-je, így Ficza Ferenc a legendás spái aszfaltcsíkon is SEAT-tal fog majd versenyezni.

Mint ismeretes, az idei évre egy KIA C'eed TCR-autóval nevezett be a TCR International Series versenysorozatba a WTCC-ben és az ETCC-ben is érdekelt Zengő Motorsport, a volánnál Ficza Ferenccel, a csapat tavalyi WTCC-pilótájával.

Azonban azt már a szezon előtt tudni lehetett, hogy a KIA nem készül el a grúziai szezonnyitóra, emiatt Ficza az első két versenyhétvégét (Grúzia, Bahrein) a Zele Racing SEAT-jával teljesítette.

2017-2017_rustavi_friday---55_ferenc_ficza_29.jpg

Elvileg a mostani, Spa-Francorchamps-i víkenden mutatkozott volna be a nemzetközi szériában a Zengő Motorsport a KIA-val, ám az autókat gyártó STARD nem készült el időben a géppel. Michael Sakowicz, a STARD elnöke azt nyilatkozta a TouringCarTimes oldalnak, hogy a Zengő-KIA várhatóan majd a salzburgi fordulón kerül bevetésre, a június 11-i hétvégén. 

Viszont a Zengő Motorsport ennek ellenére ott lesz már Belgiumban, csak nem KIA-val, hanem egy SEAT-tal.

Nem a mostani lett volna KIA C'eed TCR abszolút bemutatkozása, ugyanis a TCR Iberia-ban már versenyzett, sőt, a TCR-es szabályrendszerre átváltó Svéd Túraautó Bajnokságban (STCC) is pályára gördült a széria hivatalos gyakorlásának keretein belül.

A mai nappal pedig kezdetét is veszi a belgiumi versenyhétvége, az alábbi időbeosztással:

2017. május 4., csütörtök
11:00 - 11:30: Első szabadedzés
16:00 - 16:30: Második szabadedzés

2017. május 5., péntek
13:05 - 13:40: Időmérő edzés
17:25 - 17:55: Első futam

2017. május 6., szombat
11:35 - 12:05: Második futam

Fotó: TCR Media

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7312478797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása