F1 - ELTŰNT A #KEEPFIGHTINGMICHAEL A MERCEDESRŐL - DE MIÉRT?

2014_monaco_gp_race_153.jpg

Az elmúlt napok folyamán szemfüles és egyúttal felháborodott rajongók kiszúrták, hogy az idei Mercedesen már nem található meg a csapat korábbi versenyzőjének, a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek szánt biztató üzenet, a #KeepFightingMichael. A háromszoros konstruktőri bajnok istálló magyarázatot adott a helyzetre.

Michael Schumacher, a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb versenyzője 2013. december 29-én, valamivel több mint egy évvel a visszavonulása után szenvedett súlyos síbalesetet a Francia Alpokban. Azóta nem sok mindent tudtunk meg a hétszeres világbajnok egészségügyi állapotáról, de afelől nincs kétség, hogy még nagyon hosszú út áll előtte, mire felépül a fejsérüléseiből.

michael_schumacher_3_1.jpg

Mindenesetre, a baleset óta Schumacher korábbi csapata, a Mercedes minden egyes évben az aktuális autóján egy, a német pilótát biztató üzenetet helyezett el, mégpedig a jól ismert #KeepFightingMichael-t. A "Küzdj tovább, Michael" jelentésű felirat azonban már nem volt megtalálható a három bajnoki címet nyerő alakulat idei gépén, a barcelonai tesztek folyamán - ez pedig több szurkolónak is feltűnt, amelyet követően sokak felháborodásuknak adtak hangot a változás miatt.

A Mercedes végül a német Bild hasábjain tisztázta a helyzetet, miszerint szó sincs arról, hogy már nem szorítanának a klasszis versenyzőnek, csupán a kifejezés jövőbeni, szabad használatát akarták lehetővé tenni ezzel a megmozdulással: "Levettük az autóról a kifejezést, hogy a jövőben szabadon használhassák azt. Most a 'Keep Fighting'  már egy, a 2016-os év végén létrehozott kezdeményezés, mégpedig azzal a céllal, hogy az embereket Michael küzdőszellemével bátorítsák. A Mercedes továbbra is együtt dolgozik Michael Schumacher családjával közös programokon, amelyekről idejében teszünk bejelentést."

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr712341463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása