F1 - TÉVÉZNI FOG AZ EX-WILLIAMSES MÉRNÖK

pat_symonds_f1_grand_prix_china_practice_amaty_scai6x.jpg

A pénteki nap folyamán kiderült, hogy a Williams csapatát néhány hete elhagyó technikai igazgató, Pat Symonds a Sky Sports F1-nél fog dolgozni.

Pat Symonds neve biztosan nem ismeretlen a Forma-1 fanatikusai számára, ugyanis körülbelül az elmúlt negyven évet a sportágban töltötte technikai szakemberként -  Fernando Alonsóval és Michael Schumacherrel is eljutott a bajnoki címig. Legutóbb a Williams technikai igazgatója volt, 2014 és 2016 között. Azonban a tavalyi év végén bejelentették, hogy Symonds távozik a csapattól. A későbbiek folyamán azonban a brit megerősítette, hogy nem tervez nyugdíjba vonulni, csupán egy kevésbé pörgős munkára vágyik, ami így 63 évesen érthető.

Pénteken pedig kiderült, hogy a 2017-es évben Symonds televíziós szakértő lesz a brit Sky Sports F1 csatornánál.

"Mindig is lenyűgözött a Sky Forma-1-es közvetítésének minősége és innovációja. Érzésem szerint egy izgalmas időszakban csatlakoztam ehhez a csapathoz, ugyanis egy kiszámíthatatlan szezon előtt állunk, amelynek minden versenye UHD minőségben lesz közvetítve ráadásul, ezáltal pedig minden fordulat drámaibb lesz." - nyilatkozta Symonds.

A 63 éves szakember egy újságírókból és korábbi versenyzőkből álló, lenyűgöző csapathoz csatlakozott, amelynek tagjai között szerepelnek a következő nevek: Martin Brundle, Damon Hill, Johnny Herbert, Simon Lazenby, David Croft, Natalie Pinkham, Ted Kravitz, Rachel Brookes, Paul Di Resta, Anthony Davidson.

A csatorna mind a húsz versenyt élőben fogja közvetíteni Nagy-Britanniában.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr412311013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása