F1 - ELEINTE NEM AKART KOOPERÁLÓDNI A FERRARIVAL A HAAS

2016_austrian_gp_saturday_82.jpg

A Forma-1 újonccsapatának tulajdonosa, Gene Haas elismerte, hogy az eredeti tervek között nem szerepelt a Ferrarival való társulás lehetősége.

Tavaly érkezett meg a formulaautózás királykategóriájába a Haas F1 Team, ráadásul nem is kicsi hátszéllel, ugyanis a Ferrari számos alkatrésszel látta el az amerikai alakulatot, a Dallara pedig a karosszériaépítéssel kapcsolatos munkálatokat látta el. De meg is lett az eredménye ennek a sokak által kritizált modellnek, ugyanis a Haas a konstruktőri tabella 8. helyén vetette meg a lábát a Forma-1-ben, Romain Grosjean 29 világbajnoki egységével - ezzel pedig jelentősen felülmúlva az előzetes várakozásokat.

Nem olyan régen pedig, a Crash.net oldalnak adott interjújában az amerikai alakulatot birtokló Gene Haas elismerte, hogy az eredeti koncepció az volt, hogy a hagyományoknak megfelelő módon saját maguk próbálnak lábra állni, viszont a száguldó cirkuszba való beszállás által jelentett kihívásokat elnézve az amerikaiak úgy döntöttek, hogy tényleg járhatóbb út lenne az, ha egy nagyobb istállóval kooperálódnának - így került képbe a Ferrari.

2016_belgian_gp_friday_064.jpg

"Amikor először eldöntöttük, hogy be akarunk szállni a Forma-1-be, a terv az volt, hogy mindent magunk csinálunk meg. Hagyományos csapat akartunk lenni abban az értelemben, hogy saját magunk gyártjuk a karosszériát, a felfüggesztést, az aerodinamikai elemeket és az egyéb alkatrészeket. Azonban ez elképesztően masszív kihívásnak bizonyult, ezért visszavettünk, és azon kezdtünk el töprengeni, hogy kivel társulhatnánk. Ugyanis monumentális teendők álltak előttünk, amelyek abszolválása szinte lehetetlen lett volna a rendelkezésünkre álló 8-9 hónapban. Emiatt pedig a stratégiánkat megváltoztattuk, és végül partneri kapcsolatra léptünk a Ferrarival." - fogalmazott Gene Haas.

A tervek szerint a fennállása második szezonjára készülő Haas F1 Team február 26-án, tehát egy nappal a barceolnai téli tesztek előtt tervezi lerántani a leplet a 2017-es autójáról, a VF17-esről, amely elvileg még egy nappal korábban, február 25-én fog pályára gördülni először, egy filmes nap keretein belül. 

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8112253260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása