Neves IndyCar-pilótákkal bővül a Bajnokok Tornája felállása, akiknek a csapattársai a szurkolók közül lesz majd kisorsolva.
Pénteken a Bajnokok Tornájának a szervezői bejelentették, hogy a 2017. január 21-e és 22-e között esedékes eseményen, Miamiban rajthoz fog állni a legendás Indianapolis 500 futam háromszoros győztese, illetve az IndyCar négyszeres futamgyőztese, James Hinchcliffe.
Viszont a Nemzetek Kupájában még egyiknek sincs csapattársa, de majd lesz, nem is akármilyen módon! A "ROC Factor" névre hallgató verseny keretein belül a két szabadon lévő ülést két szurkoló foglalhatja majd el: az észak-amerikai ág legjobbja Hinchcliffe, a latin-amerikai jelentkezők között győzedelmeskedő szerencsés pedig Castroneves csapattársa lesz majd. A rendszer úgy néz ki, hogy a két régióból származó szurkolók benyújtják a jelentkezéseiket, amelyek közül a szervezők mindkét ágon kiválasztanak 10-10-et, a finalisták sorsáról pedig majd egy, az esemény közösségi oldalán kiírt szavazás keretein belül a többi szurkoló fog dönteni. Értelemszerűen az lesz a szerencsés győztes, aki a legtöbb voksot kapja.
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal