F1 - FELADTA FORMA-1-ES ÁLMAIT A KORÁBBI FERRARI-JUNIOR

_x0w9614_3867077.jpg

Raffaele Marciello, a Ferrari Akadémia ex-tagja azt nyilatkozta a napokban a motorsport.com-nak, hogy a Forma-1 az anyagi követelmények miatt elérhetetlen céllá vált.

Az olasz Marciello 2014-ben érkezett meg a GP2-be azt követően, hogy megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot. Első szezonjában a Racing Engineering csapatával a 8., egy évvel később pedig a Tridenttel a 7. lett az év végi értékelésben. Ezt követően szétváltak az útjai a Ferrarival, de ennek ellenére maradt még egy szezont az utánpótlásszériában, melyben a Russian Time autójával állt fel a rajtrácsra, mellyel végül a negyedik pozícióban zárta a pontversenyt.

Viszont a motorsport.com-nak elárulta, semmi esélyt nem lát arra, hogy feljebb lépjen a formulaautózás ranglétráján, tehát a Forma-1-be: "Semmi esélyem nincs arra, hogy a Forma-1-be kerüljek. 10-15 millió euróra lenne szükség, de ennyim nincs. Úgyhogy Forma-1 sem lesz a számomra. Mindig pénzre van szükség.

Muszáj realistának lenni és nem álmodozni baromságokról. Pénz kell a Forma-1-hez - ha nincs pénzed, Forma-1 sincsen. Az fontos, hogy ne hagyj ki semmilyen más lehetőséget azzal, hogy a lehetetlen dolgokon töprengsz.

Véleményem szerint jó munkát végeztem a karrierem folyamán. Megnyertem a Forma-3-at, olyan pilótákat megelőzve, akik most a Forma-1-ben vannak. Ha pedig ők a Forma-1-ben vannak, úgy gondolom, én is megérdemelném azt, hogy ott lehessek. De hozzájuk viszonyítva egy más karrierem lesz, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lesz számomra."

Már 2011 óta nem volt Olaszországnak Forma-1-es versenyzője. Marciello szerint ezen helyzet létrejövésben az is közrejátszott, hogy az olasz autócégek vonakodnak az autóversenyzés támogatása kapcsán. A világméretű szakportál így idézte az olaszt: "Kapunk segítséget az államszövetségtől, igaz, talán nem annyit, mint mások más államszövetségtől, mint például Nasr a Banco do Brasil-tól.

Talán a nagyobb cégeknek kéne egy kicsit többet segíteniük..., mert nincs szükségünk pénzre örökké. Talán egy évre. Ha pedig jól csináljuk a dolgunkat, és látják, hogy nem akarunk fizetni a versenyzésért.

De 10 millió egy szezonért - ez szerintem hülyeség. Ha lenne is 10 millióm, azt se a Forma-1-re áldoznám, hanem egész életemben nyaralnék. Valami nincs rendben a rendszerrel, és ez egy picit szánalmas."

Majd Marciello kitért arra, hogy szerinte butaság lenne az, ha a továbbiakban is a GP2-ben versenyezne: "Majdnem biztos vagyok abban, hogy többet már nem fogok versenyezni a GP2-ben, mert egy kicsit hülyeség lenne lenyomni egy újabb szezont. Ha jövőre megnyerném a GP2-t, ugyanúgy kéne nekem 10 millió euró. Úgyhogy megpróbálok körülnézni a különféle GT-szériákban, és meglátjuk, hogy milyen lehetőségek vannak.

Remélem, még karácsony előtt megtudom, hogy mit fogok csinálni jövőre. Úgyhogy fókuszálnom kell a jövő évre. 90 százalékig biztosak vagyunk abban, hogy mit szeretnénk csinálni jövőre."

Fotó: GP2 Media

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9912039735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása