F1 - HIVATALOS: MEGVAN DENNIS UTÓDJA A MCLARENNÉL

fernando_alonso_f1_grand_prix_brazil_practice_isk4ws60jdix.jpg

Hétfőn este megerősítésre került, hogy ki fogja átvenni Ron Dennis helyét a McLaren Technológiai Csoport élén.

Mint ismeretes, pár héttel ezelőtt a McLaren többségi részvényesei puccsot hajtottak végre Ron Dennisszel szemben, akinek emiatt 35 év után távoznia kellett a vezetői posztjáról - már a január végéig tartó szerződését sem tölthette ki, ugyanis kényszerszabadságra küldték.

Még a McLarenen belüli viszály kialakulása előtt felmerült helyettesként Zak Brown neve, aki két hónappal ezelőtt lemondott a vezetői státuszáról a sportmarketinggel foglalkozó CSM Csoportnál. Ezen kívül a 45 éves marketingguru a Motorsport Network elnökeként is ismert - igaz, ezen pozícióját a továbbiakban is be fogja tölteni.

cxzbuuiwgaadd06.jpg

Hétfőn délután pedig a brit sajtó már kész tényként közölte, hogy Brown lesz Ron Dennis utódja a McLaren Technológiai Csoport ügyvezető igazgatójaként - a hír pedig pár órával később megerősítésre került a McLaren által.

Az elmúlt időszakban nem ez volt az egyetlen Forma-1-es állásajánlat, melyet Brown kapott, ugyanis pár hónapja a Forma-1 többségi részvényeit felvásároló Liberty Media is komoly érdeklődést mutatott iránta, ám a technikai sportok világát igencsak jól ismerő szakember végül a Bruce McLaren nevével fémjelzett alakulatot választotta.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8611986154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása