F1 - HAMILTON NYITOTT AZ ÉLEN BRAZÍLIÁBAN, A RED BULL BELESZÓLHAT A BAJNOKI KÜZDELEMBE

lewis_hamilton_f1_grand_prix_brazil_practice_ma6k3ty36i-x.jpg

Lewis Hamilton nyerte az első szabadedzést Interlagosban, miközben a világbajnoki pontversenyt vezető Nico Rosberg csak a harmadik, ugyanis a két Mercedes-pilóta közé beékelődött a Red Bull Racing hollandja, Max Verstappen.

Magyar idő szerint a délután 13:00 és 14:30 között lebonyolított első szabadedzéssel kezdetét vette az idei utolsó előtti Forma-1-es hétvége. A 90 perces gyakorlás folyamán pedig a mercedeses Lewis Hamilton bizonyult a legjobbnak a Mercedesszel. A brit pilóta a lágy gumikon 1:11.895-ös időt ért el - ezzel mindössze 96 ezredet vert a Red Bull 19 éves versenyzőjére, Max Verstappenre.

A pontversenyt 19 ponttal vezető Nico Rosberg pedig csak a 3. helyen végzett a másik Mercedes W07-essel, a német volt az első pilóta, aki nem tudott bemenni 1:12 alá. Mögötte Daniel Ricciardo lett a negyedik a Red Bull másik autójával.

Az ötödik és a nyolcadik pozíciót pedig a Bottas és Massa által alkotott williamses duó csípte el, közrefogva a Force Indiánál versenyző Pérez - Hülkenberg triót. Igaz, ez az eredmény némileg csalóka, ugyanis a Ferrari csak a közepes gumikon gördült ki a pályára: ennek tudható be Vettel és Räikkonen 9-10. helye. Egyébként Vettel a 90 perc folyamán egy kicsúszást is bemutatott a Mergulho-kanyarban.

Mögöttük, immár TOP 10-en kívül a Toro Rosso versenyzői, Carlos Sainz Jr. és Daniil Kvyat zártak - közülük utóbbi az 5-ös kanyarban kapott egy jobb hátsó defektet, vélhetően az autó meghibásodásának révén. A faenzai istálló autóit a McLaren-Hondák követték a 13-14. pozícióban, megelőzve az új fékeket kipróbáló Romain Grosjeant, valamint a két Saubert.

A két Manor a 18. és a 20. helyen zárt Oconnal és Wehrleinnal, köztük a Renault britjével, Jolyon Palmerrel. A sort pedig az edzés folyamán lehetőséghez jutó fejlesztőpilóták, Charles Leclerc (Haas) és Sergey Sirotkin (Renault) zárták - igaz, közülük az utóbbi csak 10 percig volt pályán, utána ugyanis meghibásodott alatta a Renault RS16-os.

Hozzátartozik még az edzés krónikájához az is, hogy a tréning folyamán összesen öten tesztelték a Halót: a haasos Romain Grosjean, a ferraris Kimi Räikkonen, a renault-s Jolyon Palmer, a sauberes Marcus Ericsson, valamint a force indiás Nico Hülkenberg.

A második szabadedzés 17 órától kerül megrendezésre.

Az első szabadedzés végeredménye:

cw_ctq8xaamwzix.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4611950523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása