F1 - ERICSSON MÁR NAGYON KÍVÁNCSI ARRA, MILYEN A HALO

marcus_ericsson_f1_grand_prix_usa_zx-aev6lqgxx.jpg

A brazil nagydíjhétvége pénteki első szabadedzésén Ericsson ki fogja próbálni a glóriát, melyet már nagyon vár a svéd.

Mint ismeretes, az FIA azon kérés fejében halasztotta el a glória bevezetését, hogy a csapatok pályára fognak vele gördülni a szabadedzéseken, és együttesen fognak segíteni ezáltal a fejlesztésében, hogy a 2018-ban esedékes debütálására minden kritériumnak, igénynek megfeleljen.

Korábban a Haas részéről erősítették meg azt, hogy Romain Grosjean pályára fog gördülni vele az első szabadedzésen, most pedig a sauberes Marcus Ericsson tett hasonló jellegű bejelentést.

"Megvan az esélyem arra, hogy először kipróbáljam a Halót a brazíliai első edzésen. Már kíváncsian várom, hogy megtapasztaljam, milyen érzés vele vezetni." - erősítette meg a hírt Ericsson.

Majd kitért arra is a 26 éves svéd, hogy csapata, a Sauber minden erővel azon van, hogy összejöjjön a pontszerzés, ugyanis a nagy múlttal bíró svájci gárda az egyedüli, amely idén még nem tudott pontot szerezni: "Ez egy nagyon fontos versenyhétvége a számunkra. Ugyanis természetesen továbbra is az a célkitűzésünk, hogy pontokat szerezzünk, ennek érdekében pedig a csapat mellett én és Felipe is azon leszünk, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk, és a TOP 10-ben végezzünk. A továbbiakban is a helyes irányban fogunk dolgozni, és mindannyian tudjuk, hogy az első pontunkra vadászunk."

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7111946957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása