F1 - BRAWN NYILATKOZOTT SCHUMACHER ÁLLAPOTÁRÓL

michael_schumacher_ross_brawn_f1_testing_valencia_gyy-vb0a9r4x.jpg

A Ferrari és a Mercedes korábbi vezére, Ross Brawn elárulta, hogy "biztató jeleket mutat" a hétszeres világbajnok Michael Schumacher állapota.

Ross Brawn a korábbi évtizedekben a Benettonnál, a Ferrarinál és a Mercedes is együtt dolgozott a hétszeres világbajnok, 91-szeres futamgyőztes Michael Schumacherrel - az évek folyamán pedig igencsak szoros barátság alakult ki kettejük közt ezáltal.

Mint ismeretes, Schumacher 2013 végén a Francia Alpokban szenvedett el egy súlyos síbalesetet, amely komoly fejsérülésekkel járt. Azonban hivatalos közlemény a német pilóta állapotával kapcsolatosan utoljára bő két éve, 2014 szeptemberében olvashattunk, amikor is kiengedték a lausanne-i kórházból.

Igaz, annyit az idei év korábbi szakaszában a menedzser Sabine Kehm elárulta, hogy azon pletykáknak nincs valóságalapjuk, melyek azt állítják, hogy már tud járni a hétszeres világbajnok.

Azonban most Ross Brawn a BBC Sport számára egy interjúban egy-két dolgot elárult Schumacher állapotáról, de a család magánéletét tiszteletben tartva konkrét dolgokról egyáltalán nem beszélt:

"A család anno azt az utat választotta, hogy Michael egészségügyi állapota maradjon a magánügyük, ezt pedig nekem tiszteletben kell tartanom. Annyit tudok mondani, hogy vannak biztató jelek, és minden nap imádkozunk azért, hogy többet lássunk az ilyenekből. De többet nem igen mondhatok, hiszen tiszteletben kell tartanom a család magánéletét. Minden, amit el tudnék mondani, az csak spekuláció Michael állapotát illetően.

Az egészben az a legrosszabb, hogy csak annyit tudunk tenni minden nap, hogy imádkozzunk érte és nézzük, jobban van-e, és reméljük, hogy egy nap látjuk, ahogy Michael felépül a szörnyű sérüléseiből." 

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3211928377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása