DTM - TIMO SCHEIDER IS VISSZAVONUL 2016 VÉGÉN

img_7592.JPG

Miután az Audi jelezte, hogy nem tart igényt a jövőben a szolgálataira, bejelentette a visszavonulását a DTM kétszeres bajnoka, Timo Scheider.

Szombaton a hockenheimi szezonzáró első futamát a 16. helyen zárta az Audi Sport Team Phoenix német versenyzője, Timo Scheider. A futam után pár órával a 37 esztendős versenyző összehívott egy sajtótájékoztatót, melyen bejelentette a visszavonulását. Ezzel elmondhatjuk, hogy jövőre két bajnokkal már garantáltan kevesebb lesz a DTM mezőnye, ugyanis az előző hónapban a 2011-es bajnok Martin Tomczyk is hasonló kijelentést tett.

Scheider 2000-ben kezdte meg DTM-pályafutását az Opelnél, majd 2005-ben tartott egy egyéves szünetet. Ezután 2006-ban visszatért az Audi színeiben, 2008-ban és 2009-ben pedig bajnok lett a négygyűrűsük színeiben. A 16 év folyamán Scheider összesen 7 futamot tudott megnyerni és 11 alkalommal indulhatott a legelső rajtkockából.

Az audis nem rejtette véka alá, hogy mi áll a visszavonulás mögött: "Két napja kaptam egy telefonhívást, melyben az Audi közölte, hogy nem kerül meghosszabbításra a szerződésem velük. Szóval, itt vagyok azért, hogy bejelentsem a visszavonulásomat. Életem egyik legérzelmesebb pillanata ez, ugyanis 16 évet húztam le a DTM-ben. Két bajnoki cím, valamint számos pozitív és negatív tapasztalt tett azzá az emberré, aki vagyok most." 

A holnapi szezonzáró verseny lesz az utolsó Timo Scheider számára. Sok sikert kívánunk Scheidernek a jövőben!

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8711810365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása