F1 - KICSIT HÜLYÉT CSINÁLT MAGÁBÓL A MERCEDES

f1_grand_prix_of_japan_pwsq5gxqsbzx.jpg

A Mercedes előbb fellebbezett Max Verstappen utolsó előtti körös védekezése ellen, majd pár óra múlva visszavonta azt.

Mint ismeretes, a vasárnapi Japán Nagydíjon az utolsó körökben a Red Bull hollandja, Max Verstappen igencsak keményen, de még a szabályosság határain belül védte a második pozíciót a mercedeses Lewis Hamiltonnal szemben. Kettejük csatája akkor volt a legkiélezettebb, amikor Hamilton az 52. körben előzni szeretett volna a Casio Triangle bejáratánál, ám ekkor a holland versenyző belső ívre rántotta a Red Bull RB12-esét, ezzel blokkolva a címvédő útját. Így Verstappen meg tudta tartani a második helyet Hamilton előtt.

Igaz, a futam után Charlie Whiting félrehívta Verstappent, hogy a vitatott manőver nem volt teljesen sportszerű, de az FIA hivatalos úton nem tervezte a Red Bull-pilóta vizsgálatát, valamint szankcionálását.

Viszont a Mercedes úgy vélte, hogy a Whiting-féle ejnye-bejnye nem volt elegendő, ami Verstappent illeti. Úgyhogy a háromszoros világbajnok istálló fellebbezést nyújtott be az FIA-nál a holland ellen, mondván túlságos kiszámíthatatlanul és veszélyesen védekezett ott, a 16-os kanyarnál.

Azonban a szövetség úgy döntött valamivel később, hogy a döntést elnapolja az austini hétvégéig, ugyanis a stewardoknak már nem volt lehetőségük arra, hogy meghallgassák az érintett pilóták véleményét az incidens kapcsán. A döntéssel egyetértett a Mercedes és a Red Bull vezetősége is.

Nem sokkal később pedig Lewis Hamilton azt írta ki a Twitterre, hogy sem a csapat, sem ő nem nyújtott be fellebbezést Verstappen ellen, ezt csak egy idióta agyszüleménye. A brit emellett kihangsúlyozta posztjában, hogy Verstappen jól versenyzett, és mindent korrektül csinált.

Percekkel később pedig az angol pilóta törölte a bejegyzést - valószínűleg szólhattak neki, hogy valóban a csapat részéről érkezett a fellebbezés. Ennek tudatában pedig a következőt írta ki a közösségi oldalára: "Én nem nyújtottam be fellebbezést. Most hallottam, hogy viszont a csapat igen, pedig mondtam nekik, hogy ne így járjunk el. Bajnokok vagyunk, és tovább kell lépnünk. Vége!"

Zárásképpen pedig jött a feketeleves: a Mercedes hivatalosan visszavonta a Verstappen ellen benyújtott fellebbezést, nem sokkal azután, hogy megszületett azon döntés a Nemzetközi Automobil Szövetség részéről, hogy csak az Amerikai Egyesült Államokban hoznak ítéletet. Lássuk be, hogy ezzel a huzavonával a csillagmárkás istálló kissé hülyét csinált magából...

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5511783339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása