F1 - HÁROMBÓL HÁROM ROSBERGNEK JAPÁNBAN

nico_rosberg_f1_grand_prix_japan_practice_w6zondwfv4ax.jpg

Eddig 100 százalékos Nico Rosberg suzukai mérlege.

Az első és a második gyakorlás után a harmadik edzésen sem talált legyőzőre a pontverseny éllovasa, a mercedeses Nico Rosberg. A Mercedes német versenyzője a hétvége eddigi legjobb idejét futotta meg 1:32.092-vel. Rosberg ezzel a körrel körülbelül 3 tizedet adott a második helyen záró Daniel Ricciardónak, míg a másik Red Bull-lal Max Verstappen a negyedik lett - a két RB12-est pedig a ferraris Sebastian Vettel választotta ketté, akinek csapattársa, Kimi Raikkonen tette teljessé a legjobb öt sorrendjét. Csak ez a négy pilóta tudott 1 másodpercen belül zárni az edzésgyőzteshez képest.

A Williams felemás tréninget zárt - Felipe Massa ezúttal a 6. lett, míg Valtteri Bottas cask a tizenharmadik pozíciót tudta elérni.

A brazil pilóta mögött kisebb meglepetésre a Mercedes címvédője, Lewis Hamilton csak a 7. helyen zárt - ő azon versenyzők egyike, akinek rosszul jött ki az edzésvégi nagy forgalom, amely többek között annak volt köszönhető, hogy az első 20-25 perc komolyabb aktivitás nélkül telt el, köszönhetően az éjszakai esőzéseknek. De onnantól kezdve a mezőny már száraz pályán tudta folytatni a felkészülést az időmérőre és a versenyre.

Hamilton mögött nem kis meglepetésre a két Renault zárt, méghozzá ezredre azonos időt futva! De miután Palmer szelte át korábban a célvonalat, övé lett a nyolcadik hely, Magnussen előtt. A sárga autóktól mindössze 7 ezredre kapott a TOP 10-et teljessé tevő force indiás Nico Hülkenberg.

cunxq3zwgaanrk-.jpg

A mögöttesben Fernando Alonso 11. lett a McLaren-Hondával, megelőzve azt az Esteban Gutiérrezt, aki a 60 perc igencsak sokat küszködött a Haas-Ferrari vezethetőségével - a mexikói az Essesben még meg is forgott.

Bottas ugyebár a 13. lett, mögötte Sergio Pérez (Force India) és Daniil Kvyat (Toro Rosso). Romain Grosjean a másik Haasszal csak a 16. lett, megelőzve a Saubereket, valamint a Button - Sainz szendvicsbe bekerülő Manorokat.

A mai nap programja magyar idő szerint reggel 8 órától fog folytatódni az időmérő edzéssel, melyről csapatunk élő szöveges közvetítést fog biztosítani.

Az időmérő edzés végeredménye:

cun55vfxgaqxbkv.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3111780045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása