F1 - KETTŐS RED BULL-GYŐZELEM SZÜLETETT A DRÁMAI MALÁJ NAGYDÍJON!

f1_grand_prix_of_malaysia_ywwmyyx13dux.jpg

Nico Rosberg első kanyaros megpördülésével és Lewis Hamilton motorhibájával megtört a Mercedes dominanciája - a drámai, kaotikus Maláj Nagydíjon így kettős győzelmet aratott a Red Bull Racing, Daniel Ricciardóval és Max Verstappennel. Rosberg pedig egy óriási kármentés után lett harmadik, pontversenybéli előnyét 23 pontra növelve.

Magyar idő szerint 9 órakor vette kezdetét az idei 16. verseny, a Maláj Nagydíj. De már a kezdet sem volt egyszerű, ugyanis a felvezető kör elején gázadási problémákkal Felipe Massa a Williamsszel a rajtrácson ragadt - végül a brazil autójába sikerült életet verni, így a 2008. évi ezüstérmes a depóból még nekivághatott a futamnak. A bajok pedig a felvezető kör végén tornyosultak tovább, ugyanis Sainz Jr.-nak támadtak gondjai. Viszont a versenyirányítás az ilyenkor megszokott procedúrával nem küldte el egy újabb felvezető körre a mezőnyt, hanem némi várakozás után elindította a futamot, amely némi zavart okozhatott a pilótákban és a szurkolókban egyaránt.

montazs.jpg

A piros lámpák kialvását követően az élről induló Lewis Hamilton remekül kapta el a rajtot a Mercedesszel. mögötte azonban az 1-es kanyarban kisebb drámák alakultak ki. Sebastian Vettel a célegyenes végén próbálta megelőzni Max Verstappent, de a Ferrari németje túl optimista féktávot vett, így nem tudott rendesen befordulni. Ennek következtében pedig a négyszeres világbajnok előbb Verstappennek ütközött neki, majd kiforgatta a mercedeses Nico Rosberget. Ezzel az eseménysorral pedig a saját versenyét is leírta - kitört bal első kerékkel kellett félreállnia a ferrarisnak.

Az incidens miatt aktiválni kellett a virtuális biztonsági autót, a kaotikus első kör után pedig a Hamilton - Ricciardo - Perez sorrend alakult ki a három helyen. Nico Rosberg pedig a 17. helyre esett vissza - ez pedig nagyon sokat számított a világbajnoki címért vívott harc szempontjából. Úgyhogy a német számára adott volt a feladat: át kell gázolni a mezőnyön - ez a futam korai szakaszában, a gyengébb autóval rendelkező pilóták ellen még könnyebben, de ahogy beért a TOP 10-be, nehezebbé vált a küldetés.

Mindeközben komoly taktikai csata zajlott az első helyért Lewis Hamilton és a Red Bull között. Utóbbi megpróbált a Mercedesnél kisebb zavart okozni, hogy Verstappent és Ricciardót eltérő taktikára pakolta. Verstappen már a 9. körben kijött lágy gumikért, amelyeken a holland eléggé jó tempót tudott diktálni ahhoz, hogy Hamilton a 21. körös depózása után csak a Red Bull mögé térhessen vissza.

ctvtae3waaarqkh.jpg

Egyébként Verstappen ekkor azt a virtuális biztonsági autós fázist használta ki, amely Romain Grosjean kicsúszása okozott. A francia a 15-ös, utolsó kanyarban kötött ki a sóderágyban, miután a Haas-Ferrari fékjei csütörtököt mondtak.

Közben a másik Red Bull volánja mögött Daniel Ricciardo egy olyan gumistratégiát követett, amely nagyjából egyezett azzal, amit a Mercedes alkalmazott Lewis Hamilton esetében, így az ausztrál is az első gumifrissítésre csak a 22. körben jött ki.

Így tehát egy kis időre Verstappen került az élre, de tudtuk, hogy hamarosan kerékcsere vár rá. A depózásra végül a 28. körben került sor, ekkor a 19 éves holland kemény keverékű Pirelliket kapott. Ebből a taktikából valahogy a Red Bull azt akarta kihozni, hogy a futam végén Verstappen pariba kerüljön Hamiltonnal a győzelemért vívott küzdelemben. Azonban Lewis Hamilton eközben nem kis tempót autózott az élen, s előbb-utóbb szert tett egy kiállásnyi előnyre - ekkor még a Mercedes is fontolóra vette a plusz depózás lehetőségét.

A taktikai játszma mellett természetesen éles csaták is voltak. Többek között a két Red Bull-pilóta is megmérte egymást: Verstappen kőkeményen püfölte a lassabb gumikon lévő csapattársát, Ricciardót, aki remek védekezéssel maga mögött tudta tartani a hollandot. Nico Rosberg pedig mentette a menthetőt: a futam utolsó harmadában már az ötödik helyen autózott, és kitartóan üldözte Kimi Raikkonent a negyedik helyért. A 38. körben a 2-es kanyarban kőkeményen betette a Mercedest a német a finn pilóta mellé, ám az előzés némi koccanással párosult, Rosberg csak úgy tudta magát áthámozni 2007 világbajnokán, hogy hátsó kerekével megritkította a Ferrari első szárnyát. A stewardok meg is vizsgálták az incidenst, melyből végül Rosberget vétkesnek hozták ki, s egy 10 másodperces büntetéssel sújtották - így a német újabb küldetéssel szembesült: ki kellett építenie több, mint 10 szekundumnyi előnyt a mögötte autózó Raikkonennel.

ctwouaqw8aeo9--.jpg

A 41. körben pedig váratlan dráma következett be a Maláj Nagydíj krónikájában. Lewis Hamilton autója váratlanul lelassult a célegyenesben, majd a Mercedes-motor elkezdett füstölni, s lángnyelvek csaptak fel belőle! Ez pedig Lewis Hamilton betlizését jelentette, valamint azt, hogy 0, azaz nulla pontot fog szerezni Sepangban, holott az egész hétvége folyamán a futamgyőzelem első számú esélyesének tűnt. Nem mellesleg, ez egy újabb fordulatot eredményezett a 2016-os világbajnoki trófeáért vívott küzdelemben.

A drámai Hamilton-kiesést követően pedig a Red Bull bikái kerültek az élre. A Hamilton leparkoló autója miatt érvénybe lépetetett VSC-fázist kihasználva az osztrák istálló azonnal kihozta a versenyzőit egy utolsó kerékcserére, amelynek folyamán Ricciardo és Verstappen is lágy papucsokat kapott, annyi különbséggel, hogy az ausztrál autójára friss garnitúra került fel. Így Ricciardo duplán is lépéselőnyben volt, ugyanis a vezetés is az ő kezében volt, és a jobb gumik is mellette szóltak.

A hátralévő 15 körben még láthattunk némi esélyt arra, hogy a két Red Bull-pilóta még megküzd egymással a futamgyőzelemért. Ám Max Verstappen egy alkalommal sem tudott az 1 másodperces DRS-távolságon belülre kerülni ausztrál csapattársához képest, így az utolsó körök eseménytelenül zajlottak le.

f1_grand_prix_of_malaysia_f6g8-fctdx5x.jpg

Ezzel pedig 56 kör elteltével a Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo nyerte meg a Maláj Nagydíjat 2016-ban, megszerezve idei első és pályafutása negyedik győzelmét. Mögötte a csapattárs Max Verstappen biztosította be az energiaitalos csapat kettős viadalát - a pénteken 19. életévét betöltő hollandot emellett idén 5. alkalommal választották meg a "Nap Versenyzőjének" is a hollandot a Forma-1 szerelmesei a sportág hivatalos közönségszavazásán. Nico Rosberg pedig az első körös kalamajka után egy elképesztő kármentést abszolvált, s a 3. helyen ért célba - ezzel pedig az előnyét 23 pontosra hizlalta a pontversenyben csapattársával és riválisával, Lewis Hamiltonnal szemben, amikor már csak 5 futam van hátra.

Kimi Raikkonen behozta a Ferrarit negyediknek, megelőzve honfitársát, Valtteri Bottast, aki a 11. helyről rajtolva lett ötödik a Williams-Mercedesszel. Mögöttük a Force Indiák és a McLarenek sorakoztak fel: Sergio Perez hatodik lett, megelőzve az utolsó rajtkockából felkapaszkodó Fernando Alonsót, valamint csapattársát, Nico Hülkenberget - így a Force India újból vert 2 pontot a Williamsre. Jenson Button pedig a 300. futamát a 9. helyen zárta. A 10., egyben utolsó pontszerző pozíciót pedig a Renault brit újonca, Jolyon Palmer kaparintotta meg, aki így megszerezte élete első pontját a száguldó cirkuszban.

A Toro Rossóval a pontszerző zónán kívül zárt Carlos Sainz Jr., akárcsak a Sauberral Marcus Ericsson - mögöttük még a williamses Felipe Massa, a toro rossós Daniil Kvyat és a két Manor ért be a célba.

ctv7pjwweaa9wb6.jpg

Ezúttal a kiesők listája igencsak hosszúra sikeredett. A cikk korábbi szakaszában már említést tettünk Vettel, Grosjean és Hamilton fiaskójáról. Rajtuk kívül még kiállni kényszerült a bal kerekét elhagyó Gutiérrez, az első körös adok-kapok részévé váló Magnussen, illetve a sauberes Felipe Nasr.

Daniel Ricciardo pedig Jules Bianchinak ajánlotta a győzelmét - ez szép gesztus az ausztráltól. Részletek itt:

Egy hét múlva pedig Suzukában folytatódik az idei Forma-1-es szezon, ahol majd talán megszerezheti harmadjára a konstruktőri címet a Mercedes.

A Maláj Nagydíj végeredménye:

ctwbcvxxeaa4yb5.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6311759801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása