WEC - A PORSCHE ELHALÁSZTA A GYŐZELMET AZ AUDI ELŐL AUSTINBAN

porsche-zoom.jpg

A verseny elején még a győzelemre totál esélytelennek tűnő #1-es Porsche nyerte meg az austini hatórást, ezzel Webberék idei 3. győzelmüket szerezték meg, méghozzá egyhuzamban. Eközben a dominánsnak tűnő Audinak be kellett érnie a 2., valamint a 6. hellyel.

Az Endurance Világbajnokság idei hatodik versenyét az Amerikai Egyesült Államokban, Austinban rendezték meg. A még világos körülmények között induló, az éjszakában véget érő futam korai etapjait eleinte a két Audi uralta, ugyanis az R18 e-tron quattro számára jók voltak a meleg időjárási körülmények. De a későbbiekben gondok sorozata érte utol a négygyűrűsöket, így végül a rivális német gyártóé, a Porsche-é lett a győzelem.

Az #1-es rajtszámú Porsche 919 Hybrid végül 23 másodperces előny birtokában szelte át a célvonalat, megelőzve a Duval - Di Grassi - Jarvis trió vezette #8-as Audit. 

14359124_10157512265460192_598794614548535503_n.jpg

Fotó: Joest Racing

Az Audi Duvallal a volánnál akkor veszítette el a vezetést, amikor félidőnél az R18-as elektronikája leállt, ami 40 másodpercbe került. A négygyűrűs márka még több időt veszített azzal, amikor a depózást zöld zászló alatt bonyolították le, miközben a Porsche ezt a Virtuális Safety Car-fázis alatt ki tudta vitelezni.

Di Grassinak még meg lett volna a lehetősége arra, hogy a #8-as Audinak megmentse a futamot. Azonban 90 perccel a leintés előtt egy extra depózás keresztülhúzta az egység számításait. Erre pedig egy lazán becsukott ajtó miatt volt szükség.

A #7-es Audi "markából" pedig akkor csúszott ki a vezetés, amikor 2 órával a vége előtt szintén ki kellett jönniük egy plusz bokszkiállásra, amelyet zöld zászlós fázis alatt kellett beiktatni.

Igaz, Tréluyer minden erejével rajta volt azon, hogy visszakapaszkodjon az élen álló Porsche-egységre, ám az egyik lekörözése balul sikerült el, ugyanis a 18-as kanyarban koccant a #66-os rajtszámú Ford GT-vel versenyző Olivier Pla-val, melynek következtében a francia a falban kötött ki. Ezután Tréluyer-nek ki kellett jönnie a depóba, és csak egy hosszas szerelési folyamat után tudott visszatérni a pályára a #7-es rajtszámú Audi R18-as, amely végül a 6. helyen ért célba, 8 kör hátrányban.

m16_4614_fine.jpg

Fotó: Porsche AG

A győztes #1-es Porsche versenyzője, Timo Bernhard nagyon boldog volt a siker miatt: "Ez valami nagyszerű! Ez nagyon keményen megszerzett győzelem volt. Az Audik valamivel gyorsabbak voltak, de mi igyekeztük tartani a lépést, és visszatértünk az élre, miután némi szerencséhez jutottunk a teljes pályás sárga zászlóval."

Webberék és a 2. helyezett #8-as Audi mögött a Kobayashi - Sarrazin - Conway vezette #6-os Toyota ért célba harmadiknak, mindössze 2 másodperces lemaradásban Jarvisékhez képest.

A Toyota TS050 Hybrid ezúttal pariban volt Porsche-val, a #6-os egységnek még a győzelemre is volt esélye. De a 3. hely sem annyira a japán gyártónak.

A bajnoki pontversenyt vezető Lieb - Jani - Dumas hármas csak a negyedik helyre tudták behozni a #2-es Porsche 919 Hybridet - egyáltalán nem tudták tartani a testvérautó tempóját. Ötödikként Buemiék látták meg a kockás zászlót az #5-ös Toyotával - igaz, a korai órákban az egységnek gondja támadt az autó turbójának lefújószelepével.

14390841_1214405691949216_4820379386032046968_n.jpg

Fotó: Ardenal Media

Az LMP2-ben a #36-os rajtszámú Singatech Alpine bizonyult a legjobbnak; Nicholas Lapierre-rel, Stephane Richelmivel és Gustavo Menezesszel. Ez a trió egy körrel előzte meg legközelebbi riválisát, amely a #43-as RGR Sport by Morand-Ligier volt. A harmadik helyezett a #26-os G-Drive-Oreca lett, a Rene Rast - Alex Brundle - Romain Rusinov trióval, amely a VSC-vel sokat veszített.

14355654_1214403951949390_725968010789962572_n.jpg

Fotó: Ardenal Media

A GTE Pro kategóriában a #95-ös Aston Martin győzött, Marco Sorensennel és Nicki Thiimmel. A GTE Am-ban pedig a #98-as Aston Martin volt az etalon, a Pedro Lamy - Mathias Lauda - Paul Dalla Lana trióval.

A következő versenyhétvégét Fujiban fogják megrendezni, október 14-16. között. 

Az austini 6 órás végeredménye:

Poz. Kat. Versenyzők Csapat Autó Hátrány
1 LMP1 T.Bernhard, M.Webber, B.Hartley Porsche Team Porsche 6:01:30.181
2 LMP1 L.di Grassi, L.Duval, O.Jarvis Audi Sport Team Joest Audi 23.641
3 LMP1 S.Sarrazin, M.Conway, K.Kobayashi Toyota Gazoo Racing Toyota 26.096
4 LMP1 R.Dumas, N.Jani, M.Lieb Porsche Team Porsche 1 kör
5 LMP1 A.Davidson, S.Buemi, K.Nakajima Toyota Gazoo Racing Toyota 2 kör
6 LMP1 M.Fassler, A.Lotterer, B.Treluyer Audi Sport Team Joest Audi 6 kör
7 LMP1 M.Tuscher, D.Kraihamer, A.Imperatori Rebellion Racing Rebellion/AER 12 kör
8 LMP2 G.Menezes, N.Lapierre, S.Richelmi Signatech Alpine Alpine/Nissan 14 kör
9 LMP2 R.Gonzalez, B.Senna, F.Albuquerque RGR Sport by Morand Ligier/Nissan 15 kör
10 LMP2 R.Rusinov, R.Rast, A.Brundle G-Drive Racing ORECA/Nissan 15 kör
11 LMP1 S.Trummer, O.Webb ByKOLLES Racing Team CLM/AER 16 kör
12 LMP2 N.Minassian, M.Mediani SMP Racing BR Engineering/Nissan 18 kör
13 LMP2 R.Dalziel, L.Derani, C.Cumming Extreme Speed Motorsports Ligier/Nissan 18 kör
14 LMP2 V.Petrov, V.Shaytar, K.Ladygin SMP Racing BR Engineering/Nissan 19 kör
15 LMP2 S.Sharp, E.Brown, J.van Overbeek Extreme Speed Motorsports Ligier/Nissan 20 kör
16 GTE Pro N.Thiim, M.Sorensen Aston Martin Racing Aston Martin 23 kör
17 GTE Pro G.Bruni, J.Calado AF Corse Ferrari 23 kör
18 GTE Pro D.Rigon, S.Bird AF Corse Ferrari 24 kör
19 GTE Pro M.Franchitti, A.Priaulx, H.Tincknell Ford Chip Ganassi Team UK Ford 24 kör
20 GTE Pro D.Turner, F.Rees Aston Martin Racing Aston Martin 24 kör
21 GTE Pro R.Lietz, M.Christensen Dempsey Racing - Proton Porsche 25 kör
22 LMP2 D.Cheng, H-Pin Tung, N.Panciatici Baxi DC Racing Alpine Alpine/Nissan 26 kör
23 GTE Am P.D.Lana, P.Lamy, M.Lauda Aston Martin Racing Aston Martin 28 kör
24 GTE Am C.Ried, W.Henzler, J.Camathias KCMG Porsche 28 kör
25 GTE Am L.Viljoen, P.Ragues, R.Taylor Larbre Competition Chevrolet 29 kör
26 GTE Am M.Wainwright, A.Carroll, B.Barker Gulf Racing UK Porsche 33 kör
27 GTE Am K.Al Qubaisi, D.H.Hansson, K.Estre Abu Dhabi-Proton Racing Porsche 33 kör
28 GTE Am F.Perrodo, E.Collard, R.Aguas AF Corse Ferrari 39 kör
29 GTE Pro S.Mucke, O.Pla Ford Chip Ganassi Team UK Ford 42 kör
- LMP2 M.Rao, R.Bradley, R.Merhi Manor ORECA/Nissan Kiesett
- LMP2 N.Leventis, L.Williamson, J.Kane Strakka Racing Gibson/Nissan Kiesett

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3211718059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása