F1 - EXKLUZÍV INTERJÚ CZOLLNER GYULÁVAL!

eaog45v52vtnu2m7bp0d_lg.jpg

Exkluzív interjút készítettünk a korábbi Forma-1-kommentátorral, Czollner Gyulával. Többek között szó esett a szpíkeri pályafutásáról, illetve a száguldó cirkusz aktuális témáiról.

Akik már egy jó ideje figyelemmel kísérik a Forma-1 történéseit, azok számára nem lehet ismeretlen Czollner Gyula neve. Czollner még 2000-ben, az MTVA-nál kezdett el foglalkozni a királykategóriával, majd annak a futamait kommentálhatta 2003 és 2011 között - először néhány éven át Palik László társaként, majd vezetőkommentátorként. Legutóbb vele készíthetünk interjút, melynek központjában a kommentátori karrierje, illetve a Forma-1 aktuális témái voltak.

1.) Először is legyen szó a szpíkeri pályafutásáról. Meséljen arról, hogy mikor és mi miatt határozta el azt, hogy kommentátor szeretne lenni, továbbá milyen út vezetett a kommentátorfülkéig!

Gyerekkoromban érdekeltek már a sportközvetítések, de nem tudom megmondani, hogy honnan jött az ihlet, mert a szüleim nem a televíziós szakmában dolgoztak. A gimnázium utáni időszakra alakult ki bennem, hogy sportriporter szeretnék lenni. Édesanyám látta ez irányú érdeklődésemet és egy napon a kezembe nyomott egy újsághirdetést, amely sportriporterképzést hirdetett. Ez adta meg a kezdőlökést 1994-ben.

Az újságíró iskola révén 1996-ban bekerültem a Magyar Televízió sportosztályára az Atlantai Nyári Olimpia idejére, majd kis kitérővel 2000-ben a Forma-1-es stáb utazó riportere lettem. A 2000-es Sydney-i Olimpia közben volt a Forma-1-es Kanadai Nagydíj, én épp itthon voltam és Palik Laci megkért, hogy segítsek neki a felkészülésben, mert a non-stop olimpiai műsorvezetés miatt nem tudott a Forma-1-gyel foglalkozni. Készítettem neki egy anyagot az aktuális információkkal, cserébe beülhettem mellé a közvetítés idejére. Azt hiszem, ez volt az út eleje.

2.) Sok-sok éven át pedig emlékezetes párost alkotott Palik Lászlóval a Forma-1-es közvetítések folyamán. Milyen volt mellette közvetíteni? Amióta 2010 nyarán befejeződött az együttműködésük, tud róla valamit?

Nagyon sokat tanultam Lacitól. Azt nem mondom, hogy az eleje egyszerű volt, mert idő kellett, mire megtaláltam mellette a helyem. Vagy inkább úgy helyes, hogy mire a Laci kitalálta a szerepemet. 2003-ban kezdtük és talán 2006-tól már könnyeddé vált az egész.

Sokat nem tudok róla, mert az elmúlt években nem Magyarországon élt.

2016_australian_gp_race_016_1.jpg

3.) Most pedig nyergeljünk át a Forma-1 világába. Először is hogyan értékeli idáig a Forma-1 2016-os szezonját?

Nem ez lesz a legemlékezetesebb szezon, de a Hamilton - Rosberg csata javít valamit az egyhangúságon. Kíváncsi vagyok, hogy Rosberg képes lesz-e elhinni, hogy megverheti Hamiltont. Talán az idei az utolsó esélye. 

4.) Mint tudjuk, a 18 éves Max Verstappen bombaként robbant be a Forma-1-be, idén Barcelonában már az első győzelmét is megszerezte. Hogyan értékeli az ifjú holland eddigi teljesítményét, továbbá milyen jövőt és sikereket jósol neki?

Minden elismerésem Verstappené, de szerencsés volt. A csapattársának, Ricciardónak járt volna több győzelem is idén, ehelyett Verstappen nyert. Egy biztos, már fiatalon nagyon erős egyéniség. Bámulatos, hogy 18 évesen hogyan viseli a nyomást. Egyszer bajnok lesz, az biztos. De hogy még hányszor, ki tudja. Alonsónak is többet jósoltam, mint két világbajnoki cím, de az élet másként rendezte.  

5.) Mit gondol a Mercedes háza táján uralkodó belviszályról?

Jól kezeli a csapat vezetősége. Az Alonso - Hamilton páros sokkal rosszabb volt 2007-ben. Hogy csak egy példát hozzak a sok közül. 

6.) Véleménye szerint a jövő évi szabályváltozások milyen hatással lehetnek a Forma-1-re?

Mindenképpen pozitív változásokat várok. Az biztos, hogy a széles gumik, a szélesebb szárnyak küllemben visszahozzák a régmúlt Forma-1-ét. Erre nagy szükség van, mert a mostani, karcsú autók inkább a Forma-3-as gépekre hasonlítanak. De a nézők nem ezt akarják látni a csúcskategóriában. 

7.) Mint ismeretes, az idei szezont megelőzően a nemzetközi sajtó rendre arról cikkezett, hogy a Ferrari és Vettel visszatérhetnek a csúcsra, de végül ezek a jóslatok több okból kifolyólag nem váltak valóra. Ön szerint mikor fog a valóságban is felérni a csúcsra a duó?

Ez a kérdés a '90-es évek végén is számtalanszor elhangzott, csak más nevekkel. Aztán Michael Scumacher nyert zsinórban öt világbajnoki címet a Ferrarival. Schumachernek négy év kellett, hogy a csapat összeálljon körülötte. Vettel még csak második évét tölti a Ferrarinál. 

8.) Miként értékeli a Haas Forma-1-ben való bemutatkozását? Mit gondol, a jövőben mennyire lesz sikeres az amerikai csapat?

Az eleje jól indult, de aztán szembesültek vele, hogy a Forma-1 más világ, mint az IndyCar. A Red Bull-nak is sikerült felérni a csúcsra, talán majd a Haasnak is sikerül. De nem egy, és nem két év múlva, az egészen biztos. Ide nagy nagy türelem kell és hosszú távú elköteleződés. 

jenson_button_f1_grand_prix_italy_wsnqwg3a3tox.jpg

9.) Hogyan vélekedik Felipe Massa és Jenson Button döntéséről? Milyen pilótáknak tartja őket?

Két nagyon hasonló képességű pilótának gondolom őket. Persze papíron nagy különbség, hogy Button világbajnok, Massa pedig csak egy majdnem világbajnok. Ez a sors, de valójában egyikük sem volt zseni. Egyikük sem karizmatikus sztár alkat. A Berger, Barrichello, Coulthard, Webber kategóriájú pilóták körébe sorolnám őket.

Érdekes, hogy Raikkönen is csak egyszeres világbajnok, mégis a Forma-1 egyik kiemelkedő alakja lett. Sok minden kell ahhoz, hogy valakiből sztár legyen. Ők nem voltak azok, de remek pilóták mindketten. 

Szerintem jókor hozták meg ezt a döntést. 

10.) Mi a véleménye a glóriáról?

Szerintem hagyni kellene az egészet. Ennyi veszélye lehet az F1-nek. A profi boxolók is fejvédő nélkül boxolnak, pedig sokan kaptak már végzetes ütést a ringben. Jules Bianchi halálos balesete miatt tört ki a pánik, pedig az egy abszurd ütközés volt. De például Massa 2009-es hungaroringi balesete ellen nem biztos hogy védett volna a glória. 

12919869_10153634316072039_3491929439216594104_n.jpg

11.) Most pedig térjünk át a WTCC-re. Milyen véleménnyel rendelkezik a Zengő Motorsport ifjoncairól, Nagy Daniról és Ficza Feriről, illetve a gyári hondás Michelisz Norbiról?

Drukkolok nekik, nagyon! Remélem Norbi eljut a világbajnoki címig. Képes rá. Meg kell, hogy legyen.  

Köszönjük Czollner Gyulának, hogy a rendelkezésünkre állt! 

Fotó: Avalon Park, Makformula1, Zimbio, Michelisz Norbert / FB

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6111700269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása