WTCC - KISOKOS: 2016 JAPÁN NAGYDÍJ

12020022_687917584641771_9074925264268605156_n.jpg

Szokásos összeállításunk a WTCC-hétvégéket megelőzően: menetrend, pluszsúlyok, meg miegymás.

Újra egy hosszabb, négyhetes szünet után lép pályára a Túraautó Világbajnokság mezőnye - a pilóták a hétvégén a versenynaptár idei kilencedik állomásán, Motegiben fognak összecsapni.

MENETREND, KÖZVETÍTÉSEK

Ami a menetrendet illeti, ezúttal csak szombati és vasárnap lesznek események, ugyanis az idei szezon előtt az a döntés született meg költségcsökkentés céljából, hogy Argentínában és az ázsiai helyszíneken nem rendeznek pénteki félórás tesztet, ismertebb nevén nulladik szabadedzést.

A közvetítéseket illetően pedig fontos elmondani, hogy a kvalifikációt az Eurosport 2 fogja élőben adni, míg a futamok a több tévénéző számára elérhető Eurosport 1-en tekinthetőek meg. Emellett az M4 Sporton is figyelemmel kísérhetőek a történések. 

Azok számára, akik nem lesznek tévé közelben pedig aza jó hírünk, hogy az argentin hétvége előtt újra ingyenessé vált a széria legújabb webtévé alkalmazása, a WTCC Premium TV, amelynek az az előnye, hogy nem csak a televízióközvetítés képét lehet vele figyelni, hanem néhány versenyző autójába is "beülhetünk" a fedélzeti kamerák révén. Fizetős megoldásnak pedig ott van az Eurosport Player. A Live Timing pedig a szokásokhoz híven, egész hétvége folyamán elérhető lesz.

Íme a japán hétvége programja:

Dátum Időpont Esemény
2016.08.06., szombat 01:45 - 02:15 FP1
2016.08.06., szombat 04:00 - 04:30 FP2
2016.08.06., szombat 08:00 - 09:00 Időmérő
2016.08.06., szombat 09:00 - 09:30 MAC3
2016.08.07., vasárnap 07:35 - 08:00 Nyitó futam
(13 kör)
2016.08.07., vasárnap 08:50 - 09:20 Fő futam
(14 kör)

(A közvetítési időpontokról ITT értesülhettek.)

PLUSZSÚLYOK

A hétvégi kompenzációs súlyokat az előző három (Oroszország, Portugália, Argentína) hétvége időeredményeiből kalkulálták, az adott márkák 2-2 versenyzőjének két-két legjobb időmérős és versenyben futott körét figyelembe véve. Ezeket az időket átlagolják, és az átlagok közötti különbségek határozzák meg azt, hogy melyik gyártó hány kilogrammot kap pluszba az 1100 kilós minimumsúlyon túl.

Ahogy azt megszokhattuk az elmúlt évek folyamán, ismét a Citroen lesz a legnehezebb - az öt C-Elyseé az 1180 kilogrammos maximumsúlyon fog menni a 4801 méter hosszú Twin Ring Motegi pályán. Azonban ezúttal a Honda is maximumsúlyon lesz, amely a hazai pályán nem feltétlenül mondható előnyösnek. A Ladák továbbra is egy 1150 kilósak lesznek A Chevrolet pedig visszahízta a 10 kilós fölöslegét, így csak a Volvo S60-asok fognak a minimumsúlyon futni.

A hétvégi pluszsúlyok:

Autó Különbség Pluszsúly Összsúly
Citroen C-Elyseé 0,0 mp. 80 kg 1180 kg
Honda Civic 0,0 mp. 80 kg 1180 kg
Lada Vesta 0,3 mp. 50 kg 1150 kg
Chevrolet Cruze 0,8 mp. 10 kg 1110 kg
Volvo S60 0,9 mp. 0 kg 1100 kg

 

EGYÉB TUDNIVALÓK

  • A hétvégén Ficza Feri a zengős Hondával újra versenyezni fog. Mint ismeretes, a magyar kihagyta Termast a vakbélműtéte miatt.
  • James Thompson újra helyettesíteni fogja René Münnichet a Münnich Motorsport Chevrolet-jében. 
  • A Honda pedig kivételesen négy gyári autót fog indítani, ugyanis egy hazai résztvevője is lesz a mezőnynek, Ryo Michigami személyében, aki a #34-es rajtszámot fogja használni.
  • Nestor Girolami pedig a Volvo színeiben tér vissza a WTCC-s közegbe. Az argentin a #81-es rajtszámmal fog rajthoz állni.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4211672154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása