FE - ABT-SIKER A HARMADIK TESZTNAPON

14040046_1216104408429438_4305415981787695533_n.jpg

A változékony időjárásban Daniel Abt tudott a legjobban helytállni a Donington Parkban.

Csütörtök reggel enyhén nedves pályán kezdődött meg a Formula E harmadik előszezonjának harmadik tesztnapja. Így nem csoda, hogy az első piros zászlóra rövidesen sor került, miután a DS Virgin Racing frissen igazolt argentinja, José Maria Lopez kicsúszott a kavicságyba. Szerencsére gyorsak voltak a műszaki beavatkozók, így nem állt sokáig a gyakorlás.

14102234_1178138195541628_9038598333369775558_n.jpgA leggyorsabbnak egyébként Daniel Abt bizonyult, aki az ABT csapat színeiben még a délelőtti szakasz utolsó perceiben futotta meg az elsőséghez elegendő, 1:30.073-as köridőt, amely csak pár tizeddel volt lassabb, mint a szerdai nap folyamán beállított körrekord, ami Jean-Éric Vergne nevéhez fűződik. Ezután pedig újra meglobogtatták a piros zászlókat, mert a Renault e.dams franciája, Nico Prost is meglátogatta a kavicságyat, a a Coopice-kanyarnál.

A második pozícióban a mahindrás Nick Heidfeld zárt, egy 22 ezreddel lassabb idővel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik foka a Techeetah frissen igazolt franciájának, Jean-Éric Vergne-nek jutott, aki a szerda körrekord után most egy 1:30.234-es kört tudott összepakolni.

A TOP 3 mögött Prost (e.dams) - Di Grassi (ABT) - d'Ambrosio (Dragon) - Da Costa (Andretti) volt a sorrend, mögéjük pedig a venturis Maro Engel zárkózott fel. A TOP 10 sorrendje a renaultos Buemivel és a virgines Birddel zárult, akik azután tudtak javítani, hogy az utolsó fél órában valamelyest javult a pálya az ebédidői esőzéseket követően.

A Jaguarnál ezúttal Adam Carroll volt a gyorsabb, de a brit sem tudott előrébb keveredni a 13. helynél, amelyet egy 1:31.721-es köridővel vívott ki magának. Mindeközben a másik autóban Harry Tincknell csak a 17. lett egy olyan idővel, amely 2.2 másodperccel volt lassabb, mint Carrollé. Előtte a NextEV csapatnál tesztelő Dean Stoneman zárt.

A holland Robin Frijns csak a gyakorlás első órájára ugrott be ma az Andrettihez, ugyanis Magyarország felé kellett vennie az irányt, ahol a hétvégén a Blancpain GT Series sorozatban lesz majd jelenése. Úgyhogy ennek fényében a 18. helyét nem kell készpénznek vennünk.

A csütörtöki tesztnap végeredménye:

Poz. Versenyző Csapat Idő
1 Daniel Abt Team Abt 1:30.073
2 Nick Heidfeld Mahindra Racing 1:30.095
3 Jean-Éric Vergne Techeetah 1:30.234
4 Nicolas Prost Renault e.dams 1:30.237
5 Lucas Di Grassi Team Abt 1:30.252
6 Jerome d'Ambrosio Dragon Racing 1:30.553
7 Antonio Félix Da Costa Andretti 1:30.769
8 Maro Engel Venturi 1:31.093
9 Sebastien Buemi Renault e.dams 1:31.144
10 Sam Bird DS Virgin Racing 1:31.177
11 Stephane Sarrazin Venturi 1:31.221
12 José Maria Lopez DS Virgin Racing 1:31.447
13 Adam Carroll Jaguar 1:31.721
14 Felix Rosenqvist Mahindra Racing 1:32.710
15 Ma Qing Hua Techeetah 1:32.838
16 Dean Stoneman NextEV NIO 1:33.389
17 Harry Tincknell Jaguar 1:33.937
18 Robin Frijns Andretti 1:39.067
19 Loic Duval Dragon Racing 1:40.114

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7911652816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása