WTCC - HÁROM AUTÓT INDÍTHAT A VOLVO MOTEGIBEN?

img_3225.JPG

Azok után, hogy az argentin Nestor Girolami az argentínai forduló utáni hétfőn tesztelhetett a Volvóval Termas de Rio Hondóban, lehet, hogy rajthoz állhat Japánban, méghozzá egy harmadik S60-assal.

A WTCC-rajongók számára nem lehet ismeretlen Nestor Girolami neve, ugyanis az argentin a tavalyi szezonban Szlovákiában és Portugáliában rajthoz állhatott a Nika Racing Hondájával, emellett pedig a Lada csapatánál tesztelt.

Hétfőn pedig újból egy WTCC-autó volánjánál találhatta magát Girolami, ugyanis Termas de Rio Hondóban a Volvo tesztelési lehetőséget biztosított neki. A WTCC Blog úgy tudja, hogy a 27 éves argentin 1:43.9-es időt ment, amely elegendő lett volna a fordított rajtrácsos pole-ra az argentin hétvégén.

Az szinte már biztos, hogy a svédek jövőre már három autóval lesznek ott a mezőnyben, de a motorsport.com megtudta, hogy Girolami még idén a háromautós program részévé válhat.

A Polestar Cyan Racing várakozásai szerint a tesztautójuk a következő két hétben elkészül. Ha ez megtörténne, akkor Girolami versenyeztetése elől minden akadály elhárulna. Az argentin a szeptember 3-4. között esedékes japán hétvégén ülhetne autóba. Erről a hivatalos megerősítés a jövő hét folyamán várható.

Girolami egyébként jelenleg a Stock Car mezőnyében versenyez, tavaly pedig az argentin Super TC 2000 bajnokság győztese lett.

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6710261948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása