BRAKING NEWS MOTORSPORT

Hogyan jutott idáig a Ferrari? Mik a problémák az olaszoknál? Van-e kiút a pácból? Legújabb cikkünkben a Ferrari helyzetét fogjuk kielemezni.

Mint ismeretes, a 2000-es évek elején verhetetlen volt a patinás, olasz márka, a Ferrari. Aztán a nagy uralom megtört 2005-ben, de 2008-ig még nagyon is versenyképes volt a vörös paripa. Utána, 2009-től pedig kezdetét vette a mélyrepülés, amely az új szabályváltozásoknak tudható be elsősorban, valamint annak, hogy anno nem vették komolyan a tesztkorlátozást az olaszok.

2009 óta pedig egy alkalommal sem sikerült igazán olyan jó autót összerakni, amely képes lett volna arra, hogy erőből pariban legyen a világbajnoki trófeáért. Igaz, 2010-ben és 2012-ben az egyéni kupa Fernando Alonso révén már csak egy karnyújtásnyira volt, de végül Vettel mindkét alkalommal elorozta a spanyol elől a titulust.

2014-ben, az új, V6-os turbóéra kezdetekor a Ferrari újra rossz ösvényre tévedt, év végén újra csak a 4. hely volt elcsíphető a csapatbajnokságban, akárcsak 2009-ben.

Tavaly valamilyen szinten új erőre kaptak az olaszok és Sebastian Vettellel háromszor is le tudták nyomni a Mercedest - Malajziában, Magyarországon és Szingapúrban. Ezek után nagyon ígéretesnek tűnt 2016 - a nemzetközi sajtó úgy harangozta be a Ferrarit a szezon előtt, hogy hosszú-hosszú idők után újra visszatérhet igazán a csúcsra. A melbourne-i futamon látottak talán még rá is szolgáltak az efféle spekulációkra, ugyanis a Vettel-győzelem egy banális taktikai malőrön úszott el. Viszont a folytatás már korántsem volt ilyen gördülékeny.

Amellett, hogy számos technikai hiba sújtotta az SF16-H kódjelű autókat, továbbá a Vettel - Raikkonen duó is igencsak sokszor keveredett bele súlyos bajnoki pontokat felemésztő incidensekbe, még a technikai igazgató James Allison feleségének halála után a teljesítmény is zuhanó görbét produkált. Végül odáig süllyedt a Ferrari, hogy most már csak harmadikok az erősorrendben, ahogyan a bajnoki pontversenyben is, miután a Red Bull felülkerekedett az olasz együttesen a hockenheimi futam után.

Mik a fő problémák a Ferrarinál? 

Nincs brit központ: A Ferrari azon kevés csapat közé tartozik a Forma-1-ben, amely nem rendelkezik főhadiszállással az Egyesült Királyságban. Ez pedig komoly hatással van a Maranellóban kialakult mérnökállományra is.

Nincsenek igazán neves mérnökök: Egyik dologból következik a másik. Nem mondjuk azt, hogy rosszak az olasz szakemberek, csak az a helyzet, a Forma-1-ben az angol és a német mérnökök rendelkeznek a legnagyobb tudással. Ám utóbbi két nemzet nagy koponyáit igazán nehéz úgy elcsábítani, ha nincs elérhető közelségben a munkahely, márpedig az Anglia - Olaszország és a Németország - Anglia távok finoman szólva sem rövidek. Pedig a Ferrarinak a jelenlegi helyzetben nagyon nagy szüksége lenne egy olyan szakemberre, kinek szakmai tudása egy szinten van például Ross Brawnéval, Paddy Lowe-éval, Adrian Neweyéval. Ráadásul James Allison távozása után még égetőbb a helyzet ezen a fronton.

S hiába próbálkoznak majd a McLaren technikai struktúrájával, miszerint több főnök lesz a részleg élén, nem fog működni. Miért? Mert a Ferrarinak momentán nincsen igazán híres szakembere, miközben a McLarennél mégiscsak ott van legalább egy Peter Prodomrou, akit anno a wokingiak a Red Bull Racingtől csábítottak el. Ezáltal a Ferrari hiába hoz létre egy ilyesféle csoportot, ha a technikai brigádban nincsenek vezéregyéniségű koponyák.

A 2014-ben elkövetett radikális átszervezések: Akárhogy is nézzük, a tavalyi sikerek elsősorban azon szakemberek érdemei voltak, akiket 2014-ben szélnek eresztettek a Ferrarinál. Pedig egy Pat Fry-al, egy Nikolas Tombazisszal, és egy Rory Bryne-nal simán meg lehetett volna valósítani a mclarenes koncepciót. James Allison pedig ez esetben már csak hab lett volna a tortán.

Félnek az újdonságoktól: Az elmúlt években szinte mindig jellemző volt az a Ferrarira, hogy az autók tervezésének alkalmával nem mertek belevágni semmi egyedibe és újba, hanem inkább az élmenőktől próbáltak ihletet gyűjteni. Az pedig nyilvánvaló, hogy ha valamit másolni próbál az ember, sosem fog igazán az eredeti nyomába érni.

Mondjuk ez a konzervativizmus a pilóták terén is igaz a Ferrarira, ugyanis az elmúlt évtizedek folyamán sosem mertek merészet húzni ezen a téren az olaszok, mondjuk egy fiatal tehetséggel. Nem mondjuk azt, hogy holnapután küldjék világgá Kimi Raikkonent - főleg úgy, hogy a sokak által szeretett egyedisége remek marketingértékkel bír, és azért még 36 évesen is rendelkezik versenyzői tudással, mégiscsak egy világbajnokról van szó. Akkor is, ha már túl van pályafutása legeslegjobb évein. Csak eközben számos fiatal tehetség reményvesztetten dörömböl Maranello kapuin. Véleményünk szerint egy Romain Grosjeant vagy egy Sergio Perezt érdemes lett volna / lenne kipróbálni.

A túlontúl maximalista elnök: Sergio Marchionne akkor érkezett meg a Ferrari elnöki posztjára, amikor a vörösöknél 2014-ben gyakoribb volt a személyváltoztatás a vezetőségben, mint egy igénytelenebb átlagembernél alsóneműcsere - persze, ebben van némi túlzás.

A 64 éves olasz üzletember pedig olyan szintű nyomást helyezett a Ferrarira, amely még a jobb, 2015-ös helyzet közepette sem volt mondható ideálisnak. Tulajdonképpen Marchionne a szezon első pár futamán rendre azt hangoztatta, hogy nyerni vannak itt, és hogy még egy futamgyőzelemmel is lehet bajnokságot nyerni.  Való igaz, az elmúlt hetekben, a rosszul alakult futamok folyamán elcsendesedtek az ilyen jellegű nyilatkozatok...

Nyilván valamilyen szinten hajtani kell előre a csapatot, motiválni kell a csapatot, de nem úgy, mintha egy kőkemény, szigorú középiskolai igazgató lenne. Ugyanis ez nagyon nincs pozitív hatással egy olyan csapatra, amely alapvetően frusztrált az évek óta tartó sikertelenségi széria miatt. A helyzet pedig már valamilyen szinten a pilótákra is kezd kihatni. Már korántsem azt a mosolygós, mindig jókedvű Sebastian Vettelt látjuk versenyről-versenyre, mint a tavalyi év folyamán - látszik, hogy gondterhelt és kezd megtörni. Ha pedig ez így megy tovább, egy négyszeres világbajnokot is könnyen motiválatlanná lehet tenni, csak az senkinek se jó. Már csak azért sem, mert még a végén Vettel is az alonsói utat választja, magyarul: az ajtót.

Van-e kiút a pácból? 

Természetesen van, de ahhoz valamilyen szinten a Ferrarinak szembe kell mennie az eddig vallott nézeteivel. Kezdve ott, hogy ha eddig nem tették meg, akkor azon nyomban átállnak 2017-re - bár a legideálisabb helyzetben akkor lennének, ha erre már Barcelonában sor került volna. De gyanítjuk, hogy ez nem így történt. Viszont ha még az elmúlt futamok után sem szánták el magukat az olaszok az átállásra, és dédelgetik tovább az idei esélytelen reményeiket, akkor duplán is rajtaveszthetnek, ugyanis ez esetben a jövő évi bajnoki sansznak is búcsút inthetnek. Persze, a kapkodás sose jó tanácsadó - a múltban így is volt egy-két hajmeresztő mutatványa az itáliai gárdának, legutóbb Németországban, amikor ki akarták hozni Vettelt korábban a kerékcserére, hogy bevágjanak Max Verstappen elé, akinek egyrészt erősebb az autója, másrészt 10, azaz tíz másodperccel volt Vettel előtt a futam ezen szakaszán - tehát nem éppen az a távolság, amikor szó lehet elé vágásról.

Ami viszont eléggé érzékenyen érintheti a Ferrari jövő évi esélyeit, az az, hogy az olaszoknak általában nem szoktak feküdni a nagyobb kaliberű szabályváltozások. Legalábbis 2009-ben és 2014-ben jelenetősen visszaestek a módosítások után az előző évi formájukhoz képest. De majd meglátjuk, hogy a Ferrari miként jön ki a 2017-es változtatásokból, amelyek aerodinamika centrikusok lesznek.

Kováts Olivér, Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!