F1 - RÖVIDESEN ELADÁSRA KERÜLHET A FORMA-1?

a8a1022_6666666666666x767_origin_0x0_f1_flag-700x367.jpg

Bloomberg úgy tudja, hogy a CVC Capital Partners heteken belül eladhatja Forma-1-es részesedését.

Már egy jó ideje téma a nemzetközi sajtóban, hogy a CVC Capital Partners megszabadulna a 35%-os Forma-1-es részesedésétől. A magántőke-befektetési csoport 10 éve, 2006-ban szállt be a projektbe 1.5 millió fontért. Azóta ez az összeg több, mint az ötszörösére, 7.7 millió fontra növekedett.

A Rupert Murdoch által birtokolt Sky Pic, Katari Befektetési Hatóság, RSE Ventures befektetőcsoport vállalkozások közül kettő is megtalálható az érdeklődők listáján. A jelentések szerint az utóbbi kettővel már tárgyalt is a CVC, még júniusban.

Amennyiben nyélbe ütnék a felek az üzletet, a 85 éves Bernie Ecclestone megtarthatná a jelenlegi pozícióját, a CVC ragaszkodásának jóvoltából. Noha korábban a befektetőcsoportnak meg lett volna a lehetősége a brit üzletember menesztésére, amikor kiderült a vesztegetési ügye - de végül semmi sem változott, azt leszámítva, hogy rövid időre picit a háttérbe vonult a FOM-elnök.

A jelentés egyébként a Forma-1-et egy "látványosan megtérülő üzletnek" írja le, ugyanis a CVC 450%-os haszonnal a zsebében szállhat ki a projektből.  Az elmúlt 10 évben elenyésző méretű részedéseket már adtak el különböző befektetőknek az elmúlt 10 évben. 2012-ben a szingapúri tőzsdére bekerülve szerették volna bevezetni a Forma-1-et tőzsdei szempontból is, de a manőver végül zátonyra futott.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4810115634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása