F1 - A MCLAREN NEM ÁLL LE AZ IDEI AUTÓ FEJLESZTÉSÉVEL

A McLaren-Honda csapata továbbra sem mondott le az idei évről és a nyári szünetet követő időszakban is fejleszteni fogják az idei versenygépet, annak ellenére, hogy nagyrészt már ők is 2017-re koncentrálnak.

A wokingi egyesület azon csapatok közé tartozik, akik nagyon agresszív módon fejlesztik a versenygépet, hogy az minél hamarabb alkalmas a győzelemre.

Habár lassan az összes csapat átáll 2017-re, a McLaren továbbra is fejleszteni fogja a 2016-os autóját is.

A versenyigazgató, Eric Boullier szerint még jó néhány fejlesztés érkezik a nyári szünetet követően:

"Minden egyes fejlesztés, amit felhasználunk, az nyilvánvalóan használható a következő autónknál is."

A brit csapat mellett a Honda sem mondott le még az idei erőforrásról, hiszen az szezon végéig fejleszteni fogják azt, felhasználva az összes zsetont. Ez feltehetőleg már a Belga Nagydíjon megtörténik.

"Nem adjuk fel az idei évet, de dolgoznunk kell a következőn is, szóval az egy komoly döntés lesz, amikor átállunk" – mondta Yusuke Hasegawa.

Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr428933314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása