INDYCAR - KANYART NEVEZNEK EL JUSTIN WILSONRÓL

Hatalmas tisztelet jár az angliai Norfolkban elhelyezkedő Snettertoni pályának, hiszen az eddig Montreal névre hallgató visszafordító kanyart most a tavaly tragikus körülmények között elhunyt Justin Wilsonra nevezik át.

Wilsont - aki a tavaly augusztusban tartott Poconoi Indycar futamon szerzett halálos fejsérüléseket – a pálya tulajdonosa, Jonathan Palmer mentorálta.

"Justin Wilson – aki az általam vezetett Formula Palmer Audi bajnokság győztese – alaposan kiérdemelte a támogatást, ami sikert is hozott neki. Ezt rendkívüli volt nézni, hogy megfelelően használta ki az összes lehetőségét, így jutott el a Formula-1-be, majd az IndyCarba.

Nem csak kiemelkedő versenyző volt, de egy igazi sportember megtestesítője. Kiérdemelte a tiszteletet és a csodálatot. Nagy örökséget hagyott hátra, amit tisztelni és ápolni kell. Ennek az egyik része, hogy most már van Wilson kanyar a Snettertoni pályán" – mondta Jonathan Palmer.

A névváltozást már a hétvégi BTCC futamon látható lesz. Hatalmas tisztelet jár mindenkinek, aki részt vett a kivitelezésben. 

Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr398915870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása