F1 - ROSBERG-GYŐZELEM, HAMILTON-KICSÚSZÁS A MÁSODIK EDZÉSEN

cn-ekjtw8aav3lh.jpg

Lewis Hamilton műszaki blamája után Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, a mercedeses mögött Daniel Ricciardo (Red Bull) és Sebastian Vettel (Ferrari) zártak.

A Mercedes németje, Nico Rosberg az 1:20.435-ös idejével megnyerte a második edzést a Hungaroringen, igaz, fő ellenfele, Lewis Hamilton számára egy műszaki hiba okozta baleset miatt véget ért a tréning, mindössze 15 perc eltelte után, de a brit még így is ötödikként tudott zárni.

Rosberg mögött a második Daniel Ricciardo lett, a Red Bull ausztrálja közel 6 tizeddel volt lassabb a világbajnoki éllovasnál. A 2014-es hungaroringi verseny győztesét egykori csapattársa, Sebastian Vettel követte az eredményjelzőn, de a négyszeres világbajnok Ferrari-pilóta már majdnem 1 másodperccel le volt maradva. Mögötte Max Verstappen lett a negyedik a másik Red Bull-lal.

Hamiltont a hatodik helyen a ferraris Kimi Raikkonen követte, aki a McLaren versenyzői, Alonso és Button előtt tudott zárni, akik megint a 7-8. pozíciókat csípték el. A TOP 10 sorrendje a Force India pilótáival, Nico Hülkenberggel és Sergio Perezzel lett teljes.

A szokásos elfékezgetéseken túl és Hamiltonon kívül még hat versenyző esetében történt 1-2 komolyabb incidens.

  • Rio Haryanto (Manor) előbb megforgott az 5-ös kanyarban, majd ki kellett hajtania a depóba, mert a jobb első kerekén fennakadt egy ragasztószalagcsík. Végül 22. lett az indonéz, 3 tizeddel csapattársa, Wehrlein mögött.
  • Gutiérrez (Haas) az 1-es kanyar féktávját szúrta el nagyon csúnyán, el is ment egyenesen a bukótérbe.
  • A Renault-nál sem fogják eltenni ezt a szabadedzést a szép emlékek tárába, ugyanis Kevin Magnussen a 2-es kanyarban megforgatta a Renault R.S.16-ost, a dán csapattársa, Jolyon Palmer pedig csak az utolsó etapban tudott kimenni a pályára, egy technikai hiba miatt.
  • Az utolsó 10 percben arra lehettünk figyelmesek, ahogyan Felipe Nasr (Sauber) a 2-es kanyar bukóterében leparkolja a Sauber C35-öst, vélhetően műszaki viszontagság okán. Másodpercekkel később pedig Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso) forgott ki ugyanott.
  • Alig pár perc múlva pedig Sainz a célegyenes végi bukótérben állt meg, az autó hátuljára panaszkodva. Az M4 Sport közvetítésében a szakértő Kiss Norbi hívta fel arra a figyelmet, hogy vélhetően az okozhatott fejfájást a spanyol számára, hogy előzőleg a depókiállásnál elromlott az emelő, emiatt az autó úgy csapódott le a földre, hogy nem volt fenn a jobb hátsó kerék, magyarán azon a részen a padlólemez komoly ütést kapott.

A hétvége programja a harmadik szabadedzéssel fog folytatódni, amely szombaton 11 órától kerül majd megrendezésre, melyről szintén fogunk élő szöveges közvetítést biztosítani. A második szabadedzés élő tudósítása ITT olvasható.

A második szabadedzés végeredménye:

Poz. Versenyző Csapat Köridő Hátrány (mp.) Időköz (mp.) Kör
1.) Nico Rosberg Mercedes 1:20.435 - - 45
2.) Daniel Ricciardo Red Bull 1:21.030 + 0.595 + 0.595 36
3.) Sebastian Vettel Ferrari 1:21.348 + 0.913 + 0.318 31
4.) Max Verstappen Red Bull 1:21.770 + 1.335 + 0.422 35
5.) Lewis Hamilton Mercedes 1:21.347 + 1.525 + 0.190 4
6.) Kimi Raikkonen Ferrari 1:22.058 + 1.623 + 0.091 46
7.) Fernando Alonso McLaren 1:22.328 + 1.893 + 0.270 21
8.) Jenson Button McLaren 1:22.387 + 1.952 + 0.059 34
9.) Nico Hülkenberg Force India 1:22.449 + 2.014 + 0.062 41
10.) Sergio Perez Force India 1:22.653 + 2.218 + 0.204 38
11.) Esteban Gutiérrez Haas 1:22.673 + 2.238 + 0.020 38
12.) Felipe Massa Williams 1:22.681 + 2.246 + 0.008 39
13.) Carlos Sainz Jr. Toro Rosso 1:22.689 + 2.254 + 0.008 24
14.) Valtteri Bottas Williams 1:22.773 + 2.338 + 0.084 38
15.) Romain Grosjean Haas 1:22.864 + 2.429 + 0.091 28
16.) Daniil Kvyat Toro Rosso 1:22.948 + 2.513 + 0.084 43
17.) Kevin Magnussen Renault 1:23.347 + 2.912 + 0.399 41
18.) Marcus Ericsson Sauber 1:23.437 + 3.002 + 0.090 36
19.) Jolyon Palmer Renault 1:23.528 + 3.093 + 0.091 12
20.) Felipe Nasr Sauber 1:23.986 + 3.551 + 0.458 31
21.) Pascal Wehrlein Manor 1:23.992 + 3.557 + 0.006 22
22.) Rio Haryanto Manor 1:24.265 + 3.830 + 0.273 36

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr518907888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása