F1 - HAMILTON: PÁR RÉSZLETET CSAK A VISSZAVONULÁSOM UTÁN MONDOK MAJD EL

hamilton-crash-spanish_3466928.jpg

Lewis Hamilton elárulta, milyen mély pontra került még a tavaszi, barcelonai ütközésük után Nico Rosberggel, és azt is bevallotta, hogy néhány részletet az esettel kapcsolatban csak akkor ad majd a világ tudtára, ha már visszavonult a sportágtól.

Az idei Spanyol Nagydíj első körében a szezon talán legmeghökkentőbb ütközését láthattuk, mikor Nico Rosberg és Lewis Hamilton, azaz a két Mercedes összetörte egymást a 4-es kanyarban. Az eset után mindkettejüknek egyből fel kellett adnia a futamot, és mivel Hamilton akkor még 43 pont hátrányban volt ellenfelével szemben a bajnokságban, komoly mélypontra került, miután elszalasztott egy igazi lehetőséget a pole pozícióból indulva. A háromszoros brit világbajnok az F1i.com-nak nyilatkozva elismerte, pár részletre majd csak pályafutása vége után derít fényt az üggyel kapcsolatban:

"A barcelonai futam utáni hét egy nagyon kemény időszak volt számomra. Vannak dolgok, amikről ezzel kapcsolatban majd csak a visszavonulásom után fogok beszélni. Akkor azt hittem, a 43 pontos hátrányomat nem fogom tudni ledolgozni, lehetetlennek tűnt. De végső soron én is csak ember vagyok, azon a napon még lehetetlennek tartottam, de bármilyen fájdalommal is, tovább kellett lépnem, tovább küzdöttem, és lám-lám, már csak 1 pont a lemaradásom. Ez megmutatja, hogy soha nem szabad feladni. Ha én ezt bármikor is csak egy pillanatra megtettem volna, most nem lennék ott, ahol vagyok." - mondta Hamilton, aki tehát tovább üldözi negyedik VB serlegét.

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr568892542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása