F1 - ALONSO NYERTE AZ ELSŐ TESZTNAPOT, ELEREDT AZ ESŐ SILVERSTONE-BAN

cnlf0o4wiaadwpz.jpg

A mclarenes Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Forma-1 idei szezonjának második évközi tesztjének az első napján, Silverstone. A spanyol kétszeres világbajnok még délelőtt megfutotta a legjobb köridőt, melyet délután az esőzések miatt már senki sem tudott megdönteni.

Pont a délutáni szakasz kezdetére, közép-európai idő szerint körülbelül 14:30-kor jelentek meg az első esőcseppek a Silverstone Circuit-en, később pedig komolyabb csapadékmennyiség hullt le a pályára. Így az utolsó órákban csak a csapatok nagyja merészkedett ki a pályára.

Amúgy a tesztnap meglehetősen eseménytelen volt, csak egy alkalommal kellett elővenni a piros zászlót, azt is egy fadarab miatt, amely a rajt-célegyenesben a világítást tartó állványról esett rá a bokszutcára.

A nap leggyorsabb pilótája Fernando Alonso volt, aki a McLaren-Hondával még délelőtt megfutotta az 1:31.29-es idejét. A hét és fél óra alatt 105 kört megtevő spanyol több, mint 1,5 másodpercet vert a második helyen végző Esteban Oconra, aki a Mercedes idei gépébe 123 kört pakolt bele.

cnlrfmswgaatkbz.jpg

Három másodperces hátrányban ugyan, de oda tudott érni a harmadik helyre a Williamsszal az idei évben a GP2-esek mezőnyét erősítő Alex Lynn, maga mögé utasítva a Ferrari protezsáltját, Charles Leclercet, aki csak 19 kört tehetett meg a mai nap folyamán, annak is a nagyját délelőtt.

A Force Indiával Nikita Mazepin lett az ötödik, annak ellenére, hogy a fiatal orosz nemigen volt pályán a délután folyamán. Mögötte a toro rossós Carlos Sainz lett a hatodik, a Haas ifjonca, Santino Ferrucci pedig a hetedik.

cnjybk6wgaaokgr.jpg

A hivatalos eredménylistán a nyolcadik helyen "Pirelli" néven jegyzet pilóta Pascal Wehrleint takarja, aki a Pirelli gumicégnek tesztelte a nap folyamán a jelenlegi méretű, de 2017-es összetételű gumiabroncsokat, a 2014-es Mercedes volánja mögött.

A kilencedik pozícióban a Manor zárt, az indonéz Rio Haryanto-val, megelőzve a Renault autóját vezető Sergey Sirotkint megelőzve.

Pierre Gasly az utolsó lett a Red Bull-lal, de a franciával kapcsolatban nem is ez a legérdekesebb, hanem az, hogy ma reggel kipróbálta a "Halo 2" néven futó glóriát. Ám a teszt után az energiaitalos istálló a legkevésbé sem volt elégedett a fejvédőeszközzel. Olyannyira nem, hogy a legteljesebb mértékben annak bevezetése ellen van.

Az első tesztnap végeredménye:

13620909_628633857293600_8754371776598877955_n.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr678883664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása