F1 - ROSBERGET VIZSGÁLTÁK, BÜNTETÉST NEM KAPOTT

xpb_825188_1200px.jpg

Nico Rosberg a Brit nagydíjon ma megszerzett második rajthelye egy ideig veszélyben volt, az FIA ugyanis vizsgálatot indított a német ellen a 27.5-ös szabály megszegésével.

A 27.5-ös cikkely a Nemzetközi Automobil Szövetség által megszabott maximum köridőt írja elő az adott versenypályán a boxutca kijáratánál és bejáratánál lévő biztonsági autós vonalak között. Rosberg az időmérő edzés Q1-es szakasza alatt autózott egy 2 perc 26 másodperces kört, ami meghaladta ezt az előírt, 1:45-ös értéket, ezért az FIA egyből vizsgálat alá helyezte az esetet és felhívták a Mercedes németjét a versenyirányítási toronyba. 

Rosberg kaphatott volna egy figyelmeztetést, esetleg pénzbüntetést vagy akár hátrasorolást is a rajtrácson, végül azonban ezek mindegyikét elkerülte, méghozzá azért, mert kiderült, a kör, melyben Rosberg ezt az elképesztően lassú "töltő" kört futotta, nem bevezető vagy kivezető kör volt, a szabályok viszont csak utóbbi kettőre vonatkoznak (általában a futam előtti boxból ki- és bevezető körökben szokták alkalmazni ezt az előírást). Így minden marad a régiben, Rosberg tehát csapattársa, Hamilton mögött a 2. helyen sorakozhat fel a holnap délután 2 órakor rajtoló Brit nagydíj rajtrácsára.

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr38877082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása