WEC - KETTŐS PORSCHE-SIKER AZ IDŐMÉRŐN LE MANS-BAN!

13435487_1143106015745851_8938270417133459992_n.jpg

A Jani - Dumas - Lieb trió vezette #2-es Porsche nyerte az időmérőt az idei harmadik WEC-versenyhelyszínen, így ez az egység kezdheti meg az első helyről a Le Mans-i 24 órás versenyt. A #2-es rajtszámú 919 Hybrid mellől az #1-es rajtszámú indulhat.

Az időmérő edzés végeredménye tulajdonképpen már a szerdai Q1 végeztével eldőlt, ugyanis a csütörtöki napot az eső elmosta Le Mans-ban olyannyira, hogy a mezőny már nem volt képes érdemi köridőt autózni. Sőt, a Q3-ban egy olyan pillanat is történt, amikor kis híján a Safety Car is kicsúszott a pályáról, így nem csak számos versenyző részéről láthattunk meleg pillanatokat.

LMP1

A leggyorsabb LMP1-H kategóriában a két Porsche zárt az élen, előrébb a #2-es egység (Neel Jani / Marc Lieb / Romain Dumas) zárt egy remeknek mondható 3:19.733-as idővel, megelőzve az #1-es rajtszámú 919 Hybridet - a Webber - Hartley - Bernhard címvédő trió majd' 5 tizeddel csúszott le a pole-ról, egy 3:20.203-as idővel.

Kisebb meglepetésre a két Toyota indulhat a második sorból, miután a harmadik sorban záró Audiknak szerdán problémáik voltak, így csak késve tudtak pályára gördülni.

Az LMP1-L, tehát a privát P1-esek kategóriájában a #13-as Rebellion volt a leggyorsabb a #12-es Rebellion és a #4-es Bykolles előtt.

LMP2

Az LMP2-es géposztályban a #26-os rajtszámú G-Drive Oreca bizonyult a legjobbnak a Stevens - Rusinov - Rast hármassal. Mögöttük a #35-ös rajtszámú Alpine-Nissannal a Baxi DC Racing Alpine triója (Cheng - Tung - Panciatici), valamint a #36-ossal a Signatech Alpine hármasa (Menezes - Lapierre - Richelmi) végzett. A negyedik pedig a Manor #44-es rajtszámú autója lett, amely a szerda esti etap végén tudott felkapaszkodni eme előkelő pozícióba, a korábbi Forma-1-es spanyol pilóta, Roberto Merhi révén.

Az LMP2-esek között tudott zárni az 56-os garázs idei innovatív egysége is, a #84-es Morgan-Nissan, a mozgáskorlátozott Fréderic Saussettel, valamint Christophe Tinseauval és Jean-Bernard Bouvettal. Az egység az összetett 32. helyről indulhat.

GTE Pro

A GTE Pro-ban a Fordok és a Ferrarik dominálták, olyan mértékben, hogy még az is előfordulhat, hogy az irányítás belenyúl a teljesítmény-kiegyensúlyozó regulákba. Az első hét helyen csak ezen két márka autói végeztek, a következő sorrendben: Ford #68, Ford #69, Ferrari #51, Ford #67, Ford #66, Ferrari #71, Ferrari #82. S csak utánuk jöttek a Porschék és az Aston Martinok.

GTE Am

Az amatőröknél pedig a #61-es Ferrari volt a leggyorsabb, a #98-as Aston Martin és a #88-as Porsche előtt.

A Le Mans-i 24 órás autóverseny szombaton 15:00-kor rajtol, a leintésre pedig vasárnap 15:00-kor kerül sor. A Braking News F1-en Olvasóink mind a 24 órát ÉLŐBEN kísérhetik figyelemmel, szöveges formában. A leintés után pedig rögtön "átkapcsolunk" egy másik linken a Forma-1-es Európai Nagydíjra, melyről szintén élő szöveges közvetítést fogunk biztosítani.

Az időmérő edzés végeredménye:

idomero_lm24h.jpgidomero_lm24h-2.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr388815848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása