F1 - KIDERÜLT, HOGY MI OKOZTA A DÉLELŐTTI DEFEKTEKET!

felipe_massa_f1_grand_prix_china_practice_kwhaxhcdotgl.jpg

A Pirelli igazat mondott - nem gumihiba okozta a pénteki első szabadedzésen történt három defektet!

Mint ismeretes, a kínai első szabadedzést nem kevesebb, mint három defekt tarkította. A sort Felipe Massa nyitotta egy látványos, defekt okozta kicsúszással a 6-os kanyar féktávjánál. Utána a williamses brazil nagyjából 30 percet időzött a depóban, majd visszatért a pályára, igaz, a második menet sem volt túl hosszú számára, ugyanis rövidesen újra levált a gumi a bal hátsó felniről. 

Massa második esete után alig pár másodperccel pedig Kevin Magnussen bal hátsója is defektes lett, sőt a dánnak még a felfüggesztés is eltört. Mindkét defektes felvonás után piros zászlós fázisra került sor.

kevin_magnussen_f1_grand_prix_china_practice_bu7_9j6tg0zl.jpg

Az eseteket követően megkezdődtek a találgatások, a Williams, a Renault és a Pirelli rögtön megkezdte a vizsgálódást, hogy a végére járjanak a dolgoknak. Pár órával később pedig fény is derült az igazságra az üggyel kapcsolatban.

A Williams és a Renault tökéletesen alátámasztotta a Pirelli hivatalos közleményét, miszerint nem gumihiba okozta a defekteket, hanem előbbi esetében a fékhűtőnyílás beállítása, míg utóbbinál a felfüggesztés elromlása okozta a galibát. Szóval afelől megnyugodhatunk, hogy nem megismétlődni az a defektsorozat, mint amit például a 2013-as brit versenyen láthattunk.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr488630778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása