INDYCAR - MONTOYA NYERTE A 2016-OS SZEZONNYITÓT!

img_1000---th-d.jpg

A Team Penske versenyzője, Juan Pablo Montoya nyerte a 2016-os szezon első versenyét St. Petersburgben.

A pole-ból Will Power kihullását követően Simon Pagenaud startolhatott a #22-es rajtszámú Penske-autóval, aki a szabad jelzés után egészen sokáig vezette a versenyt. Utána az első sárga zászlós fázisnál az újonc Conor Daly került az élre, annak köszönhetően, hogy a többiekkel ellentétben nem hajtott ki a depóba akkor, amikor a többiek igen, így nagyjából 15 körön át vezette a St. Peterburg-i futamot a Dale Coyne Racing #18-as rajtszámú pilótája. Azonban a két sárga zászlós periódus után megelőzte őt a Pagenaud-ot korábban legyorsuló Juan Pablo Montoya, aki a 64. körtől kezdve vezette a versenyt, és a leintésig már nem adta ki a kezéből az első helyet, így a 2015-ös esztendőhöz hasonló a 2016-os is egy Montoya-győzelemmel indult az IndyCar-ban.

Ahogyan említettük az előző bekezdésben, volt két biztonsági autós fázis. Az elsőt a születésnapos Marco Andretti idézte elő, az amerikai számára a verseny folyamán bemutatott sokadik szép előzés után egy eléggé optimista manőverrel próbálta maga mögé utasítani Luca Filippit, ennek következményeként a két pilóta összekoccant, Andretti pedig megforgott és le is fulladt, azonban folytatni tudta a körözést, miután a pályamunkások újraindították a #27-es Andretti-Hondát. Az incidens a 46. körben történt az 1-es kanyarban.

Az 55. körben már lengették a zöld zászlókat, azonban a szabad jelzés nem sokáig maradt érvényben, ugyanis két körrel később egy tömegkalamajka történt, köszönhetően Graham Rahal és Carlos Munoz találkozásának. A koccanás nagyjából 10 autó elől zárta el az utat, de szerencsére a pályamunkások hamar rendet tudtak tenni.

04cj5596.jpg

A szezonnyitó győztese tehát Juan Pablo Montoya lett, aki visszatérése utáni negyedik sikerét aratta, amerikai openwheel-pályafutása során pedig a 15.-et, mellyel Alex Zanardi érte utol az örökranglistán. A második helyen a kolumbiai csapattársa, a francia Simon Pagenaud zárt, megelőzve az andrettis Ryan Hunter-Reay-t, aki az utolsó körökben verekedte át magát Helio Castronevesen, aki a futam első szakaszában többször is hibázott. Kisebb meglepetésre az orosz visszatérő, Mikhail Aleshin lett az ötödik, megelőzve azt a Takuma Satót, aki mindannak ellenére 6. lett, hogy már az első körben hibát vétett, amely miatt a mezőny legvégére csúszott vissza.

cdc06dwuiaq3qnz.jpg

A regnáló bajnok, Scott Dixon egy 7. hellyel kezdte a szezont, a TOP 10-be még Munoz, Kanaan és az utolsó körben kicsúszó Kimball fért be. Daly az első szárny problémája miatt plusz egy bokszkiállásra kényszerült, így csak 13. lett.

Az újoncok közül Alexander Rossi volt a legeredményesebb, aki az Andretti-Herta Hondájval a 12. helyig kapaszkodott fel, míg a másik ex-F1-es, Max Chilton 17. lett a Ganassi színeiben.

A szezon második futama három hét múlva a Phoenix International Raceway-en kerül megrendezésre.

A St. Petersburg-i futam végeredménye:

indy_2016_st_pete_race.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr898474528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása