A Sauber F1 Team egyik szóvivője megerősítette, hogy a csapat dolgozói február csökkentett fizetést kaptak, annak anyagi problémáiból kifolyólag. A csapatfőnök Monisha Kaltenborn is megszólalt az ügy kapcsán.
Az elmúlt évekből nem egy példát tudnánk felhozni arra, hogy egy közép-, vagy kiscsapat anyagi gondokkal küszködött. Legutóbb az azóta már Renault-vá avanzsáló Lotus F1 Team volt ilyen kínos helyzetben, amikor a szezon második felében már rendre fennakadásokkal szembesültek az egyes versenyhelyszíneken, legyenek azok visszatartott gumiabroncsok, vagy például amikor a csapat nem vehette át vendéglátóegységét Suzukában.
Most pedig a Sauber került kissé nehéz helyzetbe, melyről először a svájci Blick számolt be, később pedig a csapatvezető Monisha Kaltenborn is megerősítette a hírt, miszerint az előző hónapban a hinwili gárda 300 dolgozójának csak csökkentett fizetést tudott adni.
Végül pedig a késlekedés okára is fény derült Kaltenborn által. A háttérben az áll, hogy a hinwili alakulat egyik külföldi támogatója technikai okok miatt nem tudott átutalni egy nagyobb összeget. A Sauber vezetősége mihamarabb rendezni szeretné sorait, és törleszteni tartozását az alkalmazottakkal szemben.
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.