WEC - WILL STEVENS A MANORNÁL FOG VERSENYEZNI 2016-BAN!

willstevens1_3230110b.jpg

Will Stevens az Endurance VB szériában fogja folytatni versenyző pályafutást, mégpedig az LMP2-ben szereplő Manor csapatnál! Újra összeáll a Stevens - Lowdon - Booth trió!

A brit Stevens 2014-ben a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon debütált az azóta már csődbe ment Caterham F1 Team-nél, viszont a brit így is talált magának helyet a 2015-ös rajtrácson, a Manor csapatánál. Azonban az idei évre elveszítette Forma-1-es ülését, miután a megújult kis csapat végül Pascal Wehrleint, valamint Rio Haryantót szerződtette le a 2016-os szezonra, így a brit kiszorult a Forma-1 körforgásából.

Azonban Will Stevens így sem maradt versenyzői ülés nélkül, ugyanis idén a WEC-ben fog versenyezni, az LMP2-es géposztályban szereplő Manornál, miután a csapatot irányító korábbi főnökei, Greame Lowdon és John Booth újból bizalmat szavaztak neki.

Ezen bejelentéssel párhuzamosan arra is fény derült, hogy a Manor a WEC-ben idén két Oreca-Nissant fog futtatni. A gárda a minap felállásának második tagját erősítette meg, korábban már bejelentették Briton Tor Graves érkezését.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr788428620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása